Kenuval és bicóval - A Mindszenty diákjai a Felső-Tisza vidékén jártak

Kenuzás a festői folyón: Lukács Anita és Foki Imre Bence Fotó: Barna Máté

A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban 12 éve tanít a Kelet-Magyarországról érkezett földrajz-történelem szakos tanár, aki (nyilván sok-sok elhivatott kollégájával együtt) nyáron se akasztja szegre a hivatását, sőt, az év közben tanultakat a való világban tett kirándulással rögzítik. Ezügyben számos kaland várta az iskola 12 növendékét, akik július közepén keltek útra, hogy Túristvándon üssenek tanyát, s a 68 kilométeren át kanyargó Túrhoz vegyék az irányt, ahol bérelt kenukra, majd biciklikre szállva járják be a Felső-Tisza vidékét.

– A folyó, amit Petőfi verséből ismerhetünk, kezdő vízitúrázóknak való, kikotort medre és a partszakasz is biztonságos – bocsátotta előre a csapat alkalmi szóvivője, a 11. a osztályba járó Foki Imre Bence. – Persze előtte felmérték a tanáraink az úszástudásunkat, erőnlétünket, alapos felkészítést kaptunk.

Nagygéc megmaradás parkja

A helyismeret tanáruknak köszönhető, aki Mátraaljáról származva jól ismeri az ország ezen csücskét, ott élő barátait is segítségül hívta. Így többek között nem volt gond a szállással, az étkezéssel.

– Ketten-ketten ültünk egy-egy hajóban, naponta 9-10 kilométert tettünk meg, a táj természeti jelenségeit figyeltük meg, a madarakat, halakat és az ártéri növényeket, köztük a vízililiomot – folytatta Ruszin Máté és Káli Jenő. – Bakcsót is láttunk, ami a pingvinre hasonlít. Nagyon élveztük, hiszen először kenuztunk. A sáros kiszállások elég izgalmasak voltak

Petőfi nyomdokain: a Túrnál. A partján a Mindszenty-iskola csapata, köztük a riportban megszólalók: Ruszin Máté, Tuboly Sára, Lukács Anita, Káli Jenő Bence és Foki Imre Bence

– Többször is jártam már a diákokkal a Túron, ami barátságos, gyenge a víz sodrása, az alapokat jól meg lehet tanulni – egészítette ki Barna Máté, hozzátéve, ezen a helyszínen még egyikük sem járt, ami az ország megismerése miatt fontos.

Három nap után járművet váltottak a mindszentysek, s naponta 60-70 kilométert kerekeztek.

– A csúcs 102 kilométer volt, el se hittük, mert sík terepen nem bizonyult nehéznek – mesélte Tuboly Sára.

Móricz emlékház Tiszacsécse

Csak felsorolásszerűen az útvonalról: Túristvánd, a Lubi kastéllyal (Petőfi is vendégeskedett ott), az alulcsapós vízimalommal, Tiszacsécse (Móricz-emlékház), Szatmárcseke (Kölcsey lakóhelye), a csónak alakú, csak itt fellelhető fejfákkal. Újkori faragóival, Horváth Istvánnal nagy szerencséjükre találkozhattak a gyerekek.

– Arrafelé mindenki István... – jelezte Jenő.

Továbbmenve: Garbóc (határfalu), Szamosgát, Csenger, Nagygéc (itt épült a megmaradás parkja az 1970-es szamosi árvíz és a II. világháborúban lebombázott református templom emlékére), magyar városok kőbe vésett üzeneteivel, Csaroda, a templom mosolygó szentjeivel várta a diákokat. Akik beszámoltak még a kötött levesről (masnira kötött tésztabetét), Ildikó néni fagyizójáról, a mosfagyiról és  a kukoricamálés töltött káposztáról.

Ilyen túra után ki ne akarna a földrajzzal foglalkozni, nemigaz? Még visszamennek, szögezték le ifjú beszélgetőtársaim. Őszre azonban a Plitvicei-tavak következik a tanár úr terveiben.