Hírek

2016.04.10. 08:17

Késsel fenyegetőzött a kávézóban

A nagykanizsai rendőrök perceken belül elfogták a 40 éves helyi elkövetőt, akit bűnügyi őrizetbe vettek.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. április 9-én 16 óra 43 perckor érkezett bejelentés a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjába egy vagyonvédelmi cégtől, hogy az egyik nagykanizsai vendéglátóhelyről pánikjelzést adtak le.

A helyszínre érkező rendőröknek a kávézó tulajdonosa elmondta, hogy 16 óra körüli időben egy férfi a nem dohányzó részen szivarozott, ezért nem szolgálták ki és megkérték arra is, hogy hagyja el az épületet. A 40 éves helyi férfi azonban csapkodni, rugdosni kezdte a vendéglátóhely ajtaját, hirdetőtábláját, fenyegette az alkalmazottakat és a vendégeket is.

Az időközben helyszínre érkező vagyonvédelmi cég biztonsági alkalmazottjának kérésére a gyanúsított ugyan elhagyta az épületet, de az üzlet előtti hirdetőtáblát rugdosta, majd a biztonsági őrt és a kávézó tulajdonosát egy késsel hadonászva fenyegette.

A rendőrök az elkövetőt perceken belül elfogták egy közeli cukrászdában, előállították a kapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - indított büntetőeljárást a 40 éves helyi férfi ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!