Hírek

2017.03.09. 16:00

Asbóth-napok Keszthelyen - Egy hét a diákoké

Keszthely – Játékos és hasznos ismereteket nyújtó programok is vártak a diákokra az Asbóth-napokon, mely pénteken ér véget az eredményhirdetéssel.

Keszey Ágnes

Ezen a héten nem (csak) a tanulás állt a középpontban az Asbóth Sándor Szakgimnáziumban. A kultúra és a sport kiemelt szerepet kapott,  szórakozás és könnyed kikapcsolódás is várt a fiatalokra.

– Szeretnénk, hogy diákjaink kicsit másképpen is tudjanak az iskolára nézni és a sokszor talán merevnek és monotonnak tűnő mindennapi tanulást színesíteni tudjuk. Csütörtökön nagy volt a kavalkád: sokrétű programot állítottunk össze. Előadást tartott Cséby Géza  a helikoni ünnepségekről, a  rendőrkapitányság a közlekedésbiztonságról,  bemutatkozott a  könyvtár,  volt rejtvényfejtő verseny, sportos  rendezvények, zumba bemutató, zenekavalkád -sorolta  Csótár András igazgató.

A  napokban  hévízi és keszthelyi középiskolások olvasómaratonon és focikupán  vettek részt. Általános iskolások informatika versenyen mérték össze tudásukat, az   Asbóth diákjai  idegen nyelvi, történelmi vetélkedőn és  rajzkiállítás is nyílt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!