Hírek

2017.06.03. 12:03

Keszthelyi Kilométerek - Tipegőktől a maratonistákig

A Csattogó tappancsok futammal (melyen 3 éves gyerekekkel együtt szaladtak szüleik) kezdetét vette a két napos Keszthelyi Kilométerek futóverseny szombaton.

Keszey Ágnes

„A te sikered, a te ünneped” mottóval meghirdetett sporteseményt idén immár tizedik alkalommal rendezték meg. Az első nap gyerekek versengtek különböző korosztályokban és távokon és  sprint futamok is indultak a belvárosban. A versenyközpont a Fő téren van. Vasárnap reggel 10 órakor ugyaninnen rajtolnak a félmaraton, maraton és váltó futói – ők Keszthely és Gyenesdiás között teljesítik a távot. A két napos rendezvényre a szervezők kétezer futót várnak. Bedő Beáta főszervező tájékoztatása szerint idén megkoronázzák a tízszeres résztvevőket, valamint csatlakoztak az Olimpiai Ötpróbához.

- A tokiói olimpiáig tartó eseménysorozat egyik 2017-es állomásaként mi is sokaknak hozzájárulunk pontjaik gyarapításához, melyek majd jutalmakra válthatók be. A program egyik célja a hazai sportturizmus népszerűsítése; Keszthelyen, a Balaton nyugati partján minden adott ehhez – közölte Bedő Beáta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!