Hírek

2015.11.15. 16:34

Két lövés a büfében

Nagykanizsa – A tettlegességig fajuló vitákból ritkán hiányzik az alkohol, erre példa az az eset is, amit a napokban foglaltak vádiratba.

Arany Gábor

Az erős fizikumú, agresszív fellépésű 25 éves, miháldi S. Miklós és 11 évvel idősebb bátyja, Ferenc már többször volt büntetve személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt. A vádiratba foglaltak szerint rendszeresen fogyasztanak alkoholt és ilyenkor kontrollálatlanul viselkednek, mindketten keresik a verekedés lehetőségét. A két férfi ez év március 5-én Galambokon töltötte az idejét lényegében esti italoztak, hét órától egy Ady utcai büfében múlatták az időt. Itt tartózkodott S. Ferenc korábbi barátnője is, aki meghívta a testvéreket, legyenek vendégei. Később azonban szabadulni akart tőlük és ezért a tulajdonos társaságába ült át. Az ital közben megtette a hatását, az S. testvérek egyre gátlástalanabbakká váltak, követelték a tulajdonostól, hogy szolgálja ki őket a volt barátnő kontójára, majd amikor ez elmaradt, megpróbálták kiszolgálni volna magukat. Ezt a helyzetet megunva a tulajdonos felszólította őket a távozásra, de csak a kerthelyiségig mentek a kellemetlen vendégei. A büfés ekkor 40 centi hosszú botot, és riasztó pisztolyt vette elő, mert félt, hogy az S. testvérek visszatérnek és megtámadják őket. Ekkor egy vendég a bottal kiment, távozásra szólította fel őket mondván, már hívták a rendőrséget, ezt hallva két férfi rátámadott, S. Miklós megszerezte tőle a botot és fejbe vágta vele, amitől elöntötte a vér. A tulajdonos erre két riasztólövést adott le a levegőbe, de nem volt foganatja, a verekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget.

dr. Pirger Csaba

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a történtek alapján a két férfi ellen garázdaság miatt emelt vádat a kanizsai járási ügyészség, S. Miklós esetében ezt felfegyverkezve elkövetettnek minősítve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!