Hírek

2014.09.16. 17:50

Két megújult zalai mentőállomást adtak át rendeltetésének

Nagykanizsa, Lenti - Kedden mindkét városban ünnepélyes szalagátvágással adták át a nemrég részlegesen felújított mentőállomást, amelyek beletartoznak a 11 milliárdos országos projektbe.

Korosa Titanilla

Mint az a keddi két avatáson elhangzott: a „Sürgősségi ellátás fejlesztése - mentés" című projekt keretében országosan 22 új mentőállomás épül, illetve 60 már meglévő mentőállomás korszerűsítése is megvalósul, ezek közé tartozik a  nagykanizsai és a lenti állomás is.

 

Az épületek rekonstrukciója mellett, 178 darab B és C típusú mentőgépkocsi, illetve 22 darab mentőorvosi kocsi is beszerzésre kerül, nem beszélve a jelentős számú és értékű orvostechnikai és oktatási eszközről.

– A dinamizálás célja a kivonulási idő csökkentése, ami motorizált garázskapuk beépítésével, az épületek energetikai korszerűsítésével valósul meg – hangsúlyozta dr. Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. – A projekt során fontos cél volt az üzemeltetési költségek csökkentése, ezért a nyílászárók cseréjére és az épületek hőszigetelésére is költöttünk. A kanizsai mentőállomásra közel 24.6 millió forintot fordítottunk, melyből a garázskapuk automatizálása mellett, egy gépkocsimosó is kialakításra került, illetve a már fent említett épületrekonstrukciós munkák.

Az OMSZ főigazgatója azt is elismerte, hogy országosan még sok a tennivaló, de ütemes fejlesztéssel a mai kor elvárásainak megfelelő szintre lehet hozni a mentők munkakörülményeit.

Az avatáson részt vett Cseresnyés Péter polgármester is, aki jelezte: a kanizsaiak végre érzik, hogy fontosak, hiszen az elmúlt időszakban két komoly, több milliárdos kórházi fejlesztés valósult meg, most pedig a mentőállomás is megújult. A polgármester hozzátette: a fejlesztés rá is fért a mentőállomásra, hiszen több mint 20 éve nem történt semmiféle rekonstrukció az épületen. Pedig a kanizsai mentők több mint 30 településen látnak el szolgálatot, s tavaly megközelítőleg 5 ezer mentési feladathoz riasztották őket. A mentőállomások fejlesztésének fő célja a hatékonyabb segítségnyújtás, a helyszínre érkezés idő csökkentése – hangzott el a felújított, dinamizált állomás avatásán Lentiben, a dél-zalai városban.

 

Az országos program keretében Zalában két új mentőállomás épült és öt esetében végeztek fejlesztést, köztük Lentiben.

– Az Országos Mentőszolgálat legnagyobb fejlesztései zajlanak – mondta Győrfi Pál kommunikációs igazgató. – Lentiben megvalósult a fertőtlenítő helyiség kialakítása, CO érzékelő beépítése, a garázskapuk automatizálása, hőszigetelés, nyílászárók cseréje, energetikai korszerűsítés és belső felújítás.

 

Horváth László a település polgármestere arról beszélt, a város is kötelességének érezte, hogy segítséget nyújtson a 25 millió forintos felújításhoz.

– Az önkormányzat 2,5 millió forinttal támogatta a fejlesztést, ennek keretében újult meg a helyiségek padozata és bútorzata, új konyhát alakítottak ki, sor került a bejárat aszfaltozására és közreműködtünk a tetőfelújítási munkákban is – mondta.

A lenti mentőállomás 27 munkatársa az aprófalvas térség közel 25 ezer lakóját látja el napi 24 órás szolgálatban eset- és mentőorvosi kocsival.

Az állomásátadón részt vett dr. Burány Béla főigazgató, dr. Pál Attila a megyei közgyűlés alelnöke és dr. Lórántfy Mária regionális igazgató is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!