Hírek

2016.05.16. 12:26

Két napon át tartott a botfai városrész ünnepe

Zalaegerszeg - Botfán karácsony után a pünkösd a legnagyobb ünnep, ilyenkor tartják a hagyományos városrészi napokat. Vasárnap a millenniumi park, a közösségi ház és udvara, hétfőn pedig a sportpálya volt az események fő helyszíne.

Fincza Zsuzsa

- A legszélesebb körű összefogás eredménye a kétnapos rendezvény - közölte Gecse Péter alpolgármester, a helyiek városházi képviselője -, a fő szervező a településrészi önkormányzat, de Botfa valamennyi civil szervezete támogatja és részt vesz benne. Az idén először a szentmisét is bevettük programba, elvégre az istentisztelet szerves része az ünnepnek.

Szinte szétrúgták a botfai színpadot a Kutyakölykök

- 2000-ben a millenniumi emlékmű avatására a pünkösd vasárnapját választottuk, s olyan jól sikerült a rendezvény, hogy tudtuk, muszáj megismételni. Azóta tartjuk pünkösdkor a botfai falunapot - magyarázta Nagy Lajosné, a Válicka Citerabarátok Egyletének titkára.

Színpadon a  Válicka Citerazenekar

A megnyitó ünnepségen Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd az Őszirózsa Népdalkör, a Gyéres zenekar, valamint versmondók hangolták a délutáni rendezvényekre a jelenlévőket.

Nehéz munkában a zsűri - éppen az első helyezettek marhapörköltjét kóstolják -  (balról jobbra) Gecséné dr. Vecsey Zsuzsanna, Sebestyén András, Hart László, dr. Gyimesiné dr. Papp Malvina és Simon Nikoletta

Ebéd után a közösségi ház parkjára ki lehetett volna tenni a „megtelt" táblát. Volt ott minden, mi szem-szájnak és fülnek ingere - a gyerkőcök kedvére pedig légvárak, játékok tömkelege, bohóc és zene-bona. Színpadra lépett a városrész két híres citerazenekara: a Botfai és a Válicka, s két tánccsoportja: a Lányok asszonyok és a Vidám fiúk. Szép fehér blúzukat és fekete szoknyájukat rabruhára cserélték a Őszirózsa Népdalkör tagjai, de a vendégek is kitettek magukért, a Kutyakölykök ötletes, humoros és elképesztően lendületes tánccal, a Hevesi Színház művészei örökzöld és operett slágerekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. Egyedül csak a zsűri: Hart László, Sebestyén András, dr. Gyimesiné dr. Papp Malvina, Gecséné dr. Vecsey Zsuzsanna és Simon Nikoletta volt nehéz helyzetben, nekik a főzőverseny gasztronómiai remekművei között kellett megtalálni a legfinomabbat. . Végül a "Hegyi legények" ( Barhács Andrea, Herczeg Lajos, Bali Ádám) dödöllés marhapörköltjét találták a legjobbnak, őket szorosan követte a BLB (Borsos Jóska, Becs Jani, László Pisti) csapata, a "besenyői borzsültként" reklámozott   - töltött csirkemell kemencében sütött kenyérrel - remekművel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!