Hírek

2016.11.02. 15:18

Kettős jubileumot ünnepelnek szombaton - Negyven éve adták át a HSMK épületét és ugyanennyi ideje működik a városi vegyeskar

Nagykanizsa – Együtt ünnepel szombaton a Hevesi Sándor Művelődési Központ és Nagykanizsa Város Vegyeskara.

Horváth-Balogh Attila

A dupla jubileum eredője, hogy előbbi épületét éppen 40 éve adták át, s ennyi idő telt el a vegyeskar megalakulása óta is.– Jómagam 1986-ban kerültem az 1976-ban átadott  Hevesi Sándor Művelődési Központba, s rögtön az a megtiszteltetés ért, hogy a 10. jubileum alkalmából rendezett ünnepi műsort Papp Ferenc, az akkori igazgató oldalán én vezethettem – bocsátotta előre Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója. – Azóta minden 10. jubileumot megünneplünk, sőt, az utóbbi időszakban már az 5. évfordulókat is.

A mostani azonban nagyon fontos és különleges számunkra, hiszen azzal a Nagykanizsa Város Vegyeskarával örülhetünk együtt, mely belőlünk sarjadt. A művészeti csoportot az intézmény népművelője, Poszaveczné Arany Ida szervezte meg, s akkor még a HSMK Vegyeskara nevet viselte. 1997-ban a szerveződés megalapította a Cantare '97 Alapítványt, mely átvette a vegyeskar működtetését, de soha nem felejtettük el a közös múltunk és most, a 40. jubileumi gálára ismét egymásra találtunk. A gála ingyenes, arra minden kanizsai és városkörnyéki kultúrakedvelőt szeretettel várunk.A gálaesti műsor gerincét a vegyeskar adja, de fellépnek még Baj Bianka és Micsinai Dominik versmondók, a Batthyány Lajos Gimnázium tanulói is.


Nagykanizsa Város Vegyeskara Cseke József karnaggyal. A gálaesti műsor gerincét a mindig nívós produkcióval színre lépő csapat adja    Fotó: Szakony Attila

– A karnagyváltás miatt tavaly elmaradt a jubileumi koncertünk, s úgy gondoltuk, a mostani kiváló alkalom arra, hogy bepótoljuk – hallottuk már Cseke Józseftől, a vegyeskar karnagyától.

– Jubileumi koncertünkre meghívtuk a vegyeskar eddigi karnagyait is – sajnos, hogy Hajdu Sándor már nem lehet velünk. Tehát ily módon négy volt karnagy fog rajtam kívül vezényelni 1-1 számot: Katona Noémi, Kollonay Zoltán, Németh Renáta és Vámosné Fordan Yvette. Ezen kívül Kollonay Zoltán két számot zongorán is kísér.

A jubileumi gálaest szombaton 19 órakor kezdődik a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermében. Előtte, 18 órakor 40 év a kultúra szolgálatában címmel kiállítás nyílik az intézmény előcsarnokában a HSMK és a vegyeskar  gyűjteményéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!