Hírek

2015.08.18. 15:34

„Kiabáljanak, szaladgáljanak és nevessenek” - A táborban most szívbeteg gyermekek gyógyulnak

Zalaszabar – Veleszületett szívbetegséggel élő gyermekek nyaralnak a Holnapocska Táborban.

Péter Árpád

Gyermekzsivajtól hangos tábor: a szombat óta megannyi élményt átélt fiatalok az újságírói önkéntes napra érkezők kameráinak, mikrofonjainak kereszttüzében teszik, amiért jöttek: önfeledten játszanak. Ki a kötélpályán, ki a Hófánknál – ez adrenalinnövelő csúszós élmény – teszi próbára ügyességét, bátorságát. Nincs különbség szívbeteg és egészséges gyermek között – utóbbiak rokonok, testvérek -, nem látni, ki esett át súlyos műtéten, ki szed életmentő gyógyszereket. Az élmény-, vagy ha úgy tetszik: kalandterápia, működik - nem először, és vélhetően nem is utoljára a zalaszabari Holnapocska Táborban.

Gyógyító élmény a kötélpályán. Vasvári Illés sem rettent meg a feladattól Fotó: Szakony Attila

Szívbeteg gyermekeket ugyan először lát vendégül a két alapító, Szabadics Zoltán és felesége, Szabadicsné Rádi Éva, de korábban – és idén is egy másik turnusban -, daganatos betegségből felépülő fiatalokat fogadtak, hogy hozzájáruljanak – csúnya, de divatos kifejezéssel – társadalmi visszailleszkedésükhöz. Vagyis hogy a kórházi környezet gyógyító monotóniáját üde színekre, erőt és kitartást igénylő játékokra cseréljék. S így gyógyuljanak, hisz’ ha a lélek épül, a test sem maradhat le.

Az ingyenes táborok sorában ez már a hatodik idén – jártak itt például gyermekotthonban élő fiatalok, kárpátaljai magyar gyerekek, valamint zalai jó tanuló és magaviseletű ifjak, egyfajta elismerésként, jutalomként. Szabadics Zoltán azonban szerény: az önkénteseknek, a segítőknek köszöni a munkát, a támogatást, s arról szót sem ejt: az idei hat, térítésmentes tábort a Zobori KalandoZoo bevételeiből finanszírozzák. A profitot visszaforgatják – hogy gyógyítsanak, örömet okozzanak.

E tábor szervezésében, az Erzsébet Program mellett, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet a partner.

- Mi megpróbáljuk a gyerekeket szívsebészeti, kardiológiai eszközökkel, módszerekkel gyógyítani – fogalmaz dr. Ablonczy László, a gyermek kardiológiai osztály főorvosa -, de felépülésükhöz, ahhoz, hogy visszailleszkedjenek, szükség van egy ilyen életmód- vagy kalandtáborra is. Ez nagy lökés a gyógyulásuk felé.

A lámák eközben békésen barátkoznak, egymással és a gyerekekkel is. A sajtótájékoztató pedig pereg, utolsóként Vereczkei Ákos kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kajakozó szól, aki könyveket hozott a gyerekeknek ajándékba. Azért van itt, mert segíteni szeretne. Tulajdonképpen ő is önkéntes.

- A feladat: visszatéríteni a fiatalokat a hétköznapi életbe sok-sok kórházban töltött hét vagy hónap után. S ez, a jelek szerint, sikerül is. Nekem 7 és 9 éves gyermekeim vannak, így tapasztalatból és meggyőződéssel mondom: az ő dolguk, hogy kiabáljanak, szaladgáljanak és nevessenek. Itt mindezt lehet

Egy taxisofőrrel beszélgettem a minap. Mondta, nem szereti a bulvárt, a „csinált” sztárokat, nem érdekli, melyik celebnek éppen milyen nyavalyája van. Meglepte, hogy mégis ezt olvassák-nézik a legtöbben. Ez a rövid csevej jutott eszembe Zalaszabarban, a Gyógyuló Holnapocska Táborban. Ismert ember itt is volt – sztárorvos, sztársportoló -, de ők arról beszéltek, hogyan lehet jót tenni beteg gyermekekkel. És persze ott voltak az alapítók s az önkéntesek is, akik nem 15 perc hírnévre vágynak: beérik a gyermeki mosollyal, a csillogó szemekkel is. És a hittel – hogy egy gyógyult szív többet ér Győzike minden koporsójánál

Péter B. Árpád

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!