Hírek

2016.10.12. 14:10

Kibelezéssel, megöléssel, eltaposással fenyegette volt párját

Zalaegerszeg – Tettlegességig ragadtatta magát az a fiatal férfi, aki nem tudott beletörődni élettársa döntésébe, a szakításba.

Arany Gábor

A 30 éves, a törvényekkel többször összeütközésbe került D. Attila élettársi kapcsolata két év után tavaly május közepén szakadt meg; kislányuk ekkor féléves volt. A vádiratba foglaltak szerint férfi nem tudott beletörődni ebbe és a gyermekről való gondoskodáson, az ezzel járó kapcsolattartáson túl is rendszeresen arra törekedett, hogy közelebb kerüljön volt párjához. Többször felkereste zalaegerszegi otthonánál a nőt, bemászott a ház udvarára, kopogott, csengetett. A gyermek láthatását szeptember végén bírósági ítélet mondta ki, egyben azt is, hogy a férfi az anya lakásánál veszi át a kislányát. Addigra azonban eldurvult D. Attila stílusa, rendszeresen kereste telefonon, interneten az élettársát, és szidalmazta, fenyegette. Ebből kijutott a nő édesanyjának és testvérének is.

Tavaly november 11-én és az azt követő napokban többször is megjelent a nő lakásánál, megrugdosta a kaput, kibelezéssel, megöléssel, eltaposással fenyegette volt párját és trágárságokkal illette közben. Nem válogatott a jelzőiben, amikor üzeneteket küldött nekik. Előfordult, hogy a gyermek láthatása a kislány betegsége miatt  meghiúsult, és erről értesülve a férfi előbb kivégzéssel fenyegette meg a nőt, majd a lakásához ment, mikrohullámú sütőt dobott be az udvarra, a csengőt benyomta és kiékelte. Az év első napjának délutánján is felbukkant volt párja házánál D. Attila, kővel dobta meg az ablakokat, majd dühében, hogy csöngetésére, telefonhívására nem érkezett válasz, betörte a bejárati ajtó üvegét, majd távozott. D. Attilát az sem tartotta vissza, ha párja nem volt egyedül. Ez év január 7-én délután autóval eredt a nyomába, amikor a nő az ügyvédjével útnak indult.

A Göcseji úton megállásra kényszerítette őket, és megpróbálta a gépkocsijuk ajtaját kinyitni. A megtámadottak a rendőrkapitányságra hajtottak, de a férfi követte őket az épületbe is, ahol kiabálva fenyegette meg a nőt, hogy ne merje feljelenteni. A biztonsági őr távolította el D. Attilát. Február végén a gyermekorvosi rendelőnél támadt rá volt párjára. A kislánya jelenlétében esett neki a nőnek, megrángatta, eltépte a kabátját. Ez után két órán át várakozott a rendelő előtt, és amikor újra felbukkantak, szidalmazni kezdte volt élettársát, majd próbálta megakadályozni, hogy az autójába beüljön. Kisebb dulakodás kerekedett, D. Attila kétszer úgy megütötte a nőt, hogy vérezni kezdett a szája és az orra. A továbbiaktól az tántorította el, hogy megtudta, útban vannak már a rendőrök, akiket nem várt meg.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba a történtekről tájékoztatva elmondta, hogy a férfi ellen rongálás, garázdaság, testi sértés, valamint folytatólagosan elkövetett zaklatás miatt emelt vádat az egerszegi járási ügyészség végrehajtandó szabadságvesztésre téve indítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!