Kicsit mindannyian nyomozók vagyunk

A talányok megfejtésében Lehota János nagykanizsai esztéta van segítségünkre – és a beszélgetés végére rájöhetünk, kicsit mindannyian nyomozók vagyunk.

Columbo, a "bolondos", Patrick Jane, a mentalista, és Dr. House, a különc tudós

– A krimik igen népszerűek, főszereplőik, a nyomozók pedig igazi hősök, akikre felnézünk – bocsátotta előre. – Feltétlen bízunk bennük, hiszünk nekik – de vajon mi ennek az oka? A válasz egyszerűnek tűnhet: mert mindannyian szeretjük az izgalmakat, a vért, mert pozitív hősökről van szó és a krimikben a jó mindig legyőzi a rosszat. Ez részben igaz is, de a szálak térben és időben is messzire vezetnek. Többféle magyarázat létezik, az egyik a teológiai. Induljunk ki abból, hogy a krimi a legősibb hitbéli-vallási kérdésre válaszol: arra, hogy ki a tettes? Előállt egy tett és annak következményéből kell az időben visszafelé haladva következtetnünk a „tettesre”, szándékára és kilétére. Umberto Eco gyönyörűen leírja A rózsa neve című művében, hogy miért hívjuk ezt teológiai vonalnak: előállt a teremtés, majd jött a bűnbeesés, és ezekből kell megfejteni a teremtés szándékát és „tettesét”, tehát végső soron istenkeresésről beszélünk. Furcsa a párhuzam, de ilyen módon a teológus egyfajta nyomozó, aki a teremtés miértjét kutatja, oknyomozó-feltáró munkát végez. A XIX. században, az ipari forradalom, a városiasodás és az ateizmus kialakulásának időszakában aztán az előbb említett kérdéskör kiüresedik, a vallás háttérbe szorul a polgári, városi létforma térnyerése következtében. A teológus, az isteni és az emberi világ között különleges adottságaival közvetítő próféta (mint amilyen Szophoklész Antigonéjában Teiresziász, a vak jós) helyére a racionalitásra építő tudós kerül, és ezzel át is tértünk a tudománytörténeti vonalra. A tudós a teológushoz hasonlóan a fennálló jelenségekből igyekszik eljutni azok gyökeréig, mely révén megfejthetővé válik a világ. A XIX. században megszülető detektívfigura szintén ilyen, tudományos módszerekkel, a tudósok eszközeivel, az ok-okozati viszonyokat feltárva dolgozik.

Lehota János esztéta szerint napjaink detektívszerepei a régmúltban gyökereznek (Fotó: Gergely)

Lehota János szerint mindezek az évszázadok alatt egymásra épültek az emberiség kulturális tudatában és végül egyetlen pontban sűrűsödtek össze, abban a hitben, hogy bár néha kizökken a világ a megszokott kerékvágásból, de helyreállítható. És a manapság a próféta, a teológus és tudós helyébe lépő nyomozó az, aki helyreállítja.

– Azt a hitünket erősíti, hogy a rossz mindig elnyeri büntetését – jelentette ki. – Ráadásul a mai ember számára nagyon misztikus tudósi munkát lefordítja a mi nyelvünkre. (Gondoljunk csak a szinte már orvosi módszerekkel, különféle laborvizsgálatokkal dolgozó közkedvelt sorozatokra, mint a CSI, az NCIS, vagy a dr. Csont.) E típus előzménye Sherlock Holmes. A tudósok módszerével, az indukcióval dolgozik, kísérleteket végez, tényeket gyűjt be, és azok eredményeiből eljut egy általánosan kimondható törvényszerűségig. De ebbe a körbe tartozik Agatha Christie hőse, Poirot és elsőre furcsán hangzik, de még dr. House is. Igaz, hogy ő orvos, de ugyanazon metódus szerint tevékenykedik, mint a detektívek. Mindhárman nagyon racionálisak, de jelen van a a személyiségükben az irracionalitás, például a drog-, vagy a csokifüggőség. A másik típus a bohóc, vagy az "udvari bolond", ez Columbo. Furcsa, idegesítő, mégis szintén nagyon racionális. Ám egy-egy ügy felgöngyölítésében nála nagyon fontos szerep jut egy intuitív, irracionális pillanatnak is. Amikor pár apró mozaikból hirtelen összeáll az egész, ezt ma úgy mondanánk, hogy bevillan valami és utána visszafelé haladva rekonstruálja, mi történt. A nézőnek szinte érthetetlen, hogy miért pécézi ki magának azt az illetőt és miért jár hozzá folyton vissza. Pedig még bizonyítéka sincs, csak a megérzése, amivel azonban végül megtalálja azt a nézőpontot, ahonnét minden egyben látszik. Végképp az irracionalitás embere A mentalista főhőse, Patrick Jane – az ő alakjában kicsit visszatér a világba a próféta. Színtiszta spiritualitás, az elkövetőnek nem kell elkövetnie a gyilkosságot, de a mentalista már tudja, hogy megteszi és azt is tudja, hogy hol kell őt elkapnia.

Lehota János végül hozzáfűzte: a krimik azért is kedveltek, mert kicsit talán mindannyian nyomozók vagyunk. Hiszen a részből kell eljutnia az egészig az újságírónak, az orvosnak, de még az autószerelőnek is. És ilyen módon mindannyian a kizökkent világot szeretnénk visszaállítani a normális kerékvágásba és megmenteni a hitet, hogy amiben élünk, az alapjában véve jó. És abban az egy órában, amit a mozivászon, vagy a tévé előtt töltünk, sikerül is. Legalább ott...

A detektívek odaát vannak

Volt idő, amikor nagyon sok detektívregényt olvastam. Természetesen, a csúcsot számomra Sir Arthur Conan Doyle emblematikus figurája, Sherlock Holmes jelentette, és jelenti mind a mai napig. Máig nincs olyan szerző, vagy detektív, amelyik túl tudná szárnyalni azt az élményt, amit e könyvek olvasása nyújtott. A sátán kutyája, A félelem völgye, a Sussex-i vámpír – mind, mind nagyon izgalmas, fordulatos és (utólag már bevallhatom) igen félelmetes olvasnivaló. A művek nem nélkülözik a misztikus-horrorisztikus szálat sem, de a végén minden fenevadról kiderül, hogy a dolgok mögött valójában egy-egy rafinált és elvetemült, velejéig romlott ember áll. Aztán következtek a többiek: Agatha Christie és hősei, inkább Poirot, és kevésbé Miss Marple. De Agatha Christie valamiért nem csapta ki nálam a biztosítékot, ezt nem rejtem véka alá, még ha most sokan a legszívesebben megköveznének is. Más szerző után néztem és megismertem Edgar Wallace-t. Ajánlom mindenkinek, nagyon jó krimijei vannak. Mégis, lassan leszoktam a detektívregényekről, mert úgy gondoltam, azon túl, hogy van egy kis izgalom az olvasásuk közben, igazából semmi hasznuk. Nem adnak olyan tudást, ami beépülve később hasznosítható lesz. Sőt, néhány kultuszregénytől eltekintve, még azt sem lehet mondani, hogy nyomnak a latban, ha az általános műveltségről van szó. Ezért aztán ma már nem olvasok szórakoztató irodalmat, kevéske szabadidőmet elviszi a napilapok és folyóiratok abszolválása (otthon még 2012-es újságok is várnak arra, hogy magamévá tegyem őket), maximum szakirodalmat forgatok.A krimiket meghagyom másnak.