Hírek

2017.03.13. 15:20

Ünnepi programok Zala megyében

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából 14-én és 15-én a megye szinte minden pontján s a határon túl is megemlékezéseket tartanak.

Zalai Hírlap

Zalaegerszegen a városi ünnepség szerdán 10 órakor kezdődik - a 9 órai ökumenikus istentiszteletet követően - a Deák téren, ahol Szilasi Gábor, az Új Nemzedék Közösségi Tér szakmai vezetője mond beszédet. Az ünneplők ezt követően átvonulnak a Csány térre, ahol dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szól az egybegyűltekhez.

Számos városrész is ünnepel. Csácsban kedden 15 órától az Izsák-iskolában, a Páterdombon ugyancsak 14-én 18 órától a közösségi házban, Zalabesenyőben március 15-én, szerdán 14 órától a temetőben, 15 órától pedig a helyi közösségi házban, Botfán ugyanezen napon 15 órától a temetőben, 16 órától pedig a kastély pinceklubjában tartanak megemlékezést.

A tavalyi zalaegerszegi megemlékezés alkalmával lovas huszárok vezették a főutcán a díszmenetet
Fotó: Archív/Pezzetta Umberto

Pacsán szerdán 10 órakor kezdődik az ünnep a szoborparkban. Lajkó Tibor hadnagy, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szaktisztje mond beszédet, amit koszorúzás követ. Kustánszegen kedden 18 órakor a kultúrháztól indul a fáklyás felvonulás Barcza Boldizsár síremlékéhez.

A nagykanizsai ünnepi programok sora holnap 9 órakor kezdődik a Deák téren a Nagykanizsai Fúvószenekar térzenéjével. Azt követően kerül sor az ünnepélyes zászlófelvonásra, majd koszorúzásra a 48-as Gyalogezred szobránál. Az ünnepséget a Medgyaszay Házban tekinthetik meg az ünneplők, itt Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő mond beszédet. Délután fél háromkor és 3-kor Kossuth Lajos Kossuth téri szobránál, illetve a központi sírkertben tartanak koszorúzást a 48-49-es forradalom és szabadságharc nagykanizsai honvédjeinek sírjánál. 18 órakor Deák Ferenc Sugár úti emléktáblájától fáklyás emlékező séta indul, 19 órakor pedig a Harangláb Népzenei Együttes koncertezik a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

Zalakaroson 9.30-kor lesz a városi ünnepség a Batthyány-szobornál, ahol Novák Ferenc polgármester mond beszédet. Letenyén 11 órakor kezdődik a megemlékezés koszorúzással a Kossuth emlékoszlopnál, ahol Farkas Szilárd polgármester mond köszöntőt, az ünnepi szónok pedig Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára lesz.

Keszthelyen kedden 18 órakor a Balaton Színház elől indul fáklyás felvonulás az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléktábláihoz. Szerdán Keszthelyen 14.30-kor ünnepi menet indul a Fő térről a Balatoni Múzeumhoz. Itt 15 órakor kezdődik a városi ünnepség, melyen köszöntőt mond Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Ruzsics Ferenc polgármester, majd ünnepi beszédet mond dr. Solymosi József történész.

Március 15-én, a keszthelyi Balatoni Múzeum Márciusi ifjak című családi napjára várja az érdeklődőket 9.30-tól délutánig. A PE Georgikon kara szerdán 10 órakor a Szendrey Júlia emlékszobánál tartja megemlékezését. Az esemény ünnepi szónoka Huszár Mihály történész-muzeológus lesz. Az Együtt keszthelyi szervezete a Pilvax Kávéház hangulatának felidézésével, valamint rendhagyó történelemórával emlékezik meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról a Malom úti irodában március 15-én 9-től 12 óráig.

Hévízen szerdán 17.30-kor a mozi előtt ünnepi műsor lesz, majd fáklyás felvonulás indul a Városháza térre, ahol a koszorúzás előtt Papp Gábor polgármester mond ünnepi beszédet. Alsópáhok önkormányzata kedden 17 órakor tartja ünnepségét a Művelődési Házban, a műsor után fáklyás felvonulás lesz.

Zalaszentgróton szerdán 9.30-kor indul a felvonulás a Katalin lakóteleptől a Hősök Ligetéig. 10 órakor Baracskai József polgármester köszöntője után Laskay Donát mond beszédet, amit ünnepi műsor és koszorúzás követ.

Lovásziban kedden 17 órakor tartanak megemlékezést a Művelődési Házban, s ugyanekkor lesz ünnepség Tormaföldén a kultúrházban.

Szerdán Lentiben 16 órakor az 1848-as emlékműnél tartanak megemlékezést. Ünnepi beszédet mond Horváth László polgármester.

Szerdán Gutorföldén 9.30-kor, a misét követően a Templomkertben a Hősi emlékműnél tartanak ünnepséget.

Zalalövőn, a Salla Művelődési Központban tartják az ünnepi megemlékezést szerdán délelőtt fél 11-kor. Köszöntőt dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára mond. Szentgyörgyvölgyön kedden, 16.30-kor emlékeznek a márciusi forradalom eseményeire, Szilvágyon szerdán délután két órakor lesz az ünnepi program, amelynek keretében az '56-os eseményekről is megemlékeznek. Nován kedden 16 órától, Zalatárnokon szerdán 10 órától, Bázakerettyén kedden 17 órától rendeznek ünnepi emlékezést.

Lendván kedd este, negyed hatkor a Széchenyi és Kossuth emléktábláknál kezdődik a megemlékezés, melynek szónokai Vida Törnar Judit, a lendvai magyar nemzetiségi közösség elnöke, illetve Anton Balazsek polgármester lesz. A koszorúzást követően az ünneplők átvonulnak a színházba, ahol nagyszabású gálaműsorral tisztelegnek az 1848/49-es események előtt. Itt dr. Gulyás Gergely, a magyar parlament alelnöke és Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke mond beszédet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!