Hírek

2017.03.14. 17:55

Kossuth katonája leszek - Játékos történelmi vetélkedő '48-ról

Kokárdával a mellükön, szorgosan töltögették a tesztlapokat a diákok hétfő délután a megyeszékhelyi Apáczai ÁMK-ban.

Rákos Bianka

Összesen tizenkét csapat nevezett az idei, Kossuth katonája leszek című történelmi vetélkedőre, amelynek központi témája az 1848-as forradalom és szabadságharc volt. A kvízek mellett a csapatoknak rövid animációs kisfilmekből kellett információ morzsákat szemezgetnie, a verseny végén pedig az idegen kifejezésekkel kellett megbirkózniuk. A „diéta” szó például sok fejtörést okozott, hiszen modern értelmezését mindenki ismeri, ám azt csak kevesen tudják, hogy valójában az országgyűlés latin eredetű, régies elnevezése.

Kelemen Gyula népművelő, az esemény házigazdája elárulta, szereti a vetélkedőt, hiszen így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a történelmet.

– A feladatok komoly kérdéseket tartalmaznak, de úgy vannak elkészítve, hogy egy kis logikával rá lehessen jönni a megoldásra. A verseny előtt megadtuk a szakirodalmat, amit a gyerekek az interneten érhettek el – mondta a szervező.

A Somogyi Dorka, Varga Emese és Boráros Laura alkotta Honleányok csapata második lett
Fotó: Katona Tibor

A Kossuth katonája leszek című vetélkedő igazi hagyománynak számít, 1994 óta minden évben nagy sikernek örvend a zalai általános iskolák körében.

– Abban az évben, amikor először rendeztük meg a versenyt, egy „Kossuth-hullám” vonult végig az országon. Úgy érzem, ez a rendezvény a tananyag kiegészítéséhez is jó ismeretforrás, ráadásul általa úgy tanulhatnak a gyerekek, hogy szinte észre sem veszik – jelezte Kelemen Gyula.

Az idei verseny első helyezettje az Ady-iskola Vörössipkások csapata lett, másodikként iskolatársaik, a Honleányok végeztek, míg a harmadik helyet a Dózsa-iskola Petőfi utódai csoportja szerezte meg. A három csapat minden tagja egy-egy könyvutalvánnyal és oklevéllel lett gazdagodott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!