Hírek

2016.02.17. 20:33

Kövér László magyar nemzetiségi és Zala megyei vezetőkkel találkozott Dobronakon

Dobronak – Szerdán a muravidéki településen magyar nemzetiségi és Zala megyei vezetőkkel találkozott Kövér László házelnök.

Korosa Titanilla

Kétnapos hivatalos látogatásra Szlovéniába utazott szerdán az Országgyűlés elnöke, előtte Dobronakon találkozott Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével és a magyar nemzetiség képviselőivel. A megbeszélésen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő és dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke is. Az elhangzottakról Horváth Ferenc számolt be lapunknak.

Vigh László országgyűlési képviselő, Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, Kövér László házelnök és dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke
Fotó: ifj. Vigh László

– Több téma is előkerült – kezdte Horváth Ferenc. – Hangsúlyoztuk a két ország együttműködésének jelentőségét és a két őshonos közösség – a Rába-vidéki szlovén és a muravidéki magyar közösség – szerepét. Szó volt arról is, hogy fontos lenne, ha ez a két közösség területi társulást hozhatna létre állami támogatással. Beszéltünk a Lendva-Rédics vasútvonal építéséről, valamint elmondtuk azokat a legjelentősebb problémákat, melyek nehézségeket okoznak a községi magyar önkormányzatoknak, mint a közvetlen finanszírozás, a gazdaság fejlesztésére szolgáló eszközök felhasználása és a törvények be nem tartása. Szeretnénk, ha a közeljövőben elfogadnák a kerettörvényt, amely magasabb szintre emelné a kisebbségi jogvédelmet. Továbbá kiemeltük a Muravidék és a szomszédos magyar megyék közti jó együttműködést is. Nagy öröm számunkra, hogy a két ország közt ilyen szoros a kapcsolat, az utóbbi hónapokban állami vezetők is többször találkoztak. Fontos, hogy ilyenkor az őshonos közösségek helyzetéről is szót tudunk ejteni – mondta Horváth Ferenc.

Hozzátette, Kövér László támogatásáról biztosította a feleket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!