Hírek

2017.06.11. 19:05

Közadakozásból építették: nem csak a helyi közösséget szolgálja a Szent Márton evangelizációs ház

ZALALÖVŐ Elsősorban a helyi közösség nem liturgikus, vagyis nem a templomhoz kötött programjait szolgálja, de egyéb célokra is hasznosítható lesz az az adományokból felépített, Szent Márton nevét viselő evangelizációs ház, melyet szombat délelőtt áldott meg és szentelt fel Császár István, a szombathelyi egyházmegye kormányzója.

Gyuricza Ferenc

A nagy érdeklődéssel várt szertartást a templomban tartott szentmise vezette fel. Ennek prédikációjában Császár István arról is beszélt, hogy Jézus által Isten feltétlen szeretetében részesülhetünk, a Megváltó pedig nem ítélni született erre a világra, hanem irgalmazni, az embertársait örök üdvösségre vezetni.

Kivonulás az ünnepi szentmise után a templomból, balról Ipacs Bence püspöki szertartó, Császár István egyházmegyei kormányzó és Horváth István Sándor zalalövői plébános
Fotó: Gyuricza Ferenc

A zalalövői Szent Márton evangelizációs ház építésének kezdeményezője Horváth István Sándor, a helyi plébános volt. Mint mondotta: körülbelül két év alatt sikerült a munkálatokat elvégezni, az építés a szentelésre teljesen befejeződött, míg a belső bútorozással egy hónapon belül szintén végeznek, hiszen annak anyagi fedezete is rendelkezésükre áll már. Az épületet ettől függetlenül azonban már most is birtokba lehet venni.

- A Szent Márton evangelizációs ház kialakítására több mint hatezer ember adakozott - mondta lapunknak Horváth István Sándor. - Az adakozók többsége az ország távolabbi területeiről való. Körülbelül hatvanmillió forint gyűlt össze az ő szívélyes nagylelkűségük által.

István atya az avatás során azt is elmondta: nem a jómódú, gazdag és tehetősebb emberek adakoztak, hanem azok a szegények, akik csupán néhány ezer, vagy adott esetben néhány száz forinttal tudtak a költségekhez hozzájárulni. A plébános arra is kitért, hogy semmilyen egyéb támogatásban nem részesültek.

- Az épület a helyi közösség nem liturgikus, tehát nem templomhoz kötött programjait fogja szolgálni - folytatta István atya. - Emellett mindazoknak a személyeknek, akik adakoztak, különféle evangelizációs programokat, például lelki gyakorlatokat vagy nyári táborokat szervezünk, a szálláslehetőséget számukra szintén a Szent Márton evangelizációs ház révén tudjuk biztosítani. Az épület emellett zarándokszállásként is szolgál, és lehetőséget nyújtunk díjmentes kerékpárkölcsönzésre is, a hozzánk érkezők ezáltal innen indulva akár a környékre is el tudnak menni kirándulni.

Horváth István Sándor hozzátette: a Szent Márton evangelizációs házban egy nagyobb, mintegy ötven fő befogadására alkalmas konferenciaterem, valamint két kisebb, 20-25 fős előadóterem található. Emellett két, különálló konyhával és fürdőszobával ellátott apartman van még az épületben. Ezekben négy-négy főt tudnak elszállásolni, de igény esetén mindkét apartmant el tudják látni pótágyakkal is, alkalmassá tenni nagyobb családok fogadására. Számoltak a diákcsoportokkal is, azaz szükség esetén lehetőség lesz az emeleti termekben matracos alvóhelyek kialakítására, így ott akár 30-40 fő is meg tud szállni.

Dr. Papp Lajos professzor

A Szent Márton evangelizációs ház szentelését a helyi közösség jóvoltából szeretetvendégség követte, míg zárásként a templomban dr. Papp Lajos szívsebész professzor a zarándoklatról, a hit fontosságáról tartott előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!