Hírek

2017.05.19. 15:46

A tanuláshoz mindkét agyféltekére szükség van - Konferencia a szaknyelv és a nyelvoktatás ügyéről

Regionális párbeszéd az idegennyelv-tanításról címmel rendeztek pénteken konferenciát a Budapesti Gazdasági Egyetem Zalaegerszegi Gazdálkodási Karán, az Infocentrumban.

Magyar Hajnalka

Az immár 5. alkalommal megrendezett tudományos összejövetel arra kínált lehetőséget, hogy az általános és középiskolai nyelvtanárok és nyelvoktatók megosszák egymással tapasztalataikat, problémáikat és ötleteiket. Idén mintegy 50 érdeklődő gyűlt össze - a régión túl Szegedről is érkeztek résztvevők - s a központi előadások után három szekcióban zajlott az eszmecsere.

A programon Lambertné Katona Mónika megbízott dékán mondott köszöntőt, a konferenciát Jármai Erzsébet, a Szaknyelvi és Kommunikációs Intézeti Osztály megbízott vezetője nyitotta meg. Ezt követően két plenáris előadás hangzott el, dr. Sturcz Zoltán címzetes egyetemi tanár (BME) a Nagy Háború nyelvhasználati kérdéseit taglalta, prof. dr. Bősze Péter nőgyógyász-onkológus és nyelvész pedig a magyar szaknyelvek helyzetét elemezte, rávilágítva a szaknyelvek köznyelvet tápláló szerepére.

Dr. Sturcz Zoltán, Lambertné Katona Mónika, Jármai Erzsébet és prof. dr. Bősze Péter a konferencia előtt
Fotó: Katona Tibor

Délután három szekcióban az oktatási módszerek és technológiák, az oktatási formák és a tankönyvhasználat, valamint a szaknyelvkutatás kéréseit vették górcső alá a konferencia résztvevői. Az előadók közt többen képviselték a kar színeit, Mészáros Ágnes a Nyelvészeti Kutatóműhelyt mutatta be, Bérces Edit pedig a sportesemények szaknyelvéről adott elő esettanulmányt. Kétyi András (szintén a BGE színeiben) a digitális technika nyelvoktatás beli lehetőségeiből kínált ízelítőt, hasznos applikációk bemutatásával. Érdekes témát dolgozott fel Jármai Erzsébet is.

- A pszichológia és az idegtudomány elmúlt húsz évének eredményeit foglaltam csokorba, amelyek jól használhatók a tanítás során - avat be a főiskolai tanár. - Csak egy példa. A hagyományos oktatás a bal agyféltekére épít, az órákon nem a pozitív érzelem, inkább a félelem dominál, ami blokkolja a gondolkodást. Az ismeretek kreatív befogadásához azonban örömre, bevonódásra, mindkét agyfélteke működésére szükség van, ami számos módszerrel serkenthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!