Hírek

2015.10.12. 13:49

Közösségi kemence épült Lentiben - A helyi civil kezdeményezők számos felajánlást kaptak a megvalósításhoz

Lenti - Közösségi kezdeményezésre, a helyiek összefogásával készült el az elmúlt hét végén a kemence a bárszentmihályfai településrészen.

Korosa Titanilla

A városrész művelődési háza mellett kapott helyet a közösségi kemence, amelyet a helyi asszonyok közreműködésével építettek. A munka a hét végén fejeződött be. A kemence kialakításának ötlete Dulics Margittól származott, aki több segítőre talált a megvalósításhoz. Mint mondta, számos felajánlást is kaptak, így jutottak hozzá az alapanyagok egy részéhez.

Felépült a közösségi kemence. A munkában többen közreműködtek, balról Hóborné Lóránt Mónika, mellette Kovács Ernő és Dulics Margit. Fotó: Korosa Titanilla

– A téglát és a kavicsot Hóbor Attila ajánlotta fel, de mások is segítettek, s a méhtelepről szereztünk be néhány dolgot, ami a kemencéhez kellett. Hagyományos, jól használható, féltetős kemence épült Kovács Ernő rédicsi kőműves mester keze alatt, akit a munkában a helyi asszonyok közül többen segítettek. A téglát is magunk pucoltuk, válogattuk. Néhány hét múlva szeretnénk felavatni a kemencét, tervezünk disznóvágást és adventi ünnepséget, melyre mindazokat meghívjuk majd, akik segítettek a megvalósításban.

A kemence a falu közösségének épült, azt bárki használhatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!