Hírek

2017.05.09. 18:50

Közel száz általános iskolás tanuló jelentkezett a KRESZ-versenyre

Zalaegerszeg - Harmadik alkalommal szervezték meg tegnap, ezúttal az Eötvös-iskolában a tanulók városi kerékpáros KRESZ-versenyét.

Hajdu Péter

- A versennyel az a célunk, hogy mivel a közlekedési szabályok nem számítanak iskolai tananyagnak, olyan rendezvényt szervezzünk, melynek során a tíz-tizenegy éves gyerekek közül minél többen megismerhetik a KRESZ-t. Az önkormányzat, a városi rendőrkapitányság és az egerszegi polgárőr egyesület összefogásával jött létre a verseny, amit itt az iskolában egy felkészítő képzés előzött meg. Közel százan jelentkeztek a versenyre, eddig a legtöbben - mondta Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő.

A képviselő elmondta, az önkormányzatnál tervezik, és ehhez iskolákat is szeretnének megnyerni, hogy jövő évtől a negyedik és ötödik osztályban legyen választható a KRESZ oktatása. Ennek szükségességét a szülők körében megtartott közvéleménykutatás is alátámasztja, tájékoztatott Galbavy Zoltán.

Az akadálypályán ügyeskedik az egyik versenyző, Siklódi Benjamin Fotó: Pezzetta Umberto

A versenyt Balaicz Zoltán polgármester nyitotta meg, kifejezve reményét, hogy a rendezvénynek is köszönhetően kevesebb baleset történik.

A polgármester bejelentette, az anyagi fedezete már rendelkezésre áll annak, hogy az iskola udvarán mintegy 40 millió forint ráfordításával egy multifunkciós sportpálya épüljön. A beruházás a következő hónapokban megkezdődik.

Kezdetét vette a verseny, a jelentkezők közül egy-egy csoport bement az iskolába, ahol a rendőrség által összeállított tesztet oldották meg felváltva, míg a többiek kerékpáron igyekeztek minél kevesebb hibaponttal végighaladni a polgárőrök által a sportpályán felállított kerékpáros akadálypályán. Számos olyan kerékpáros közlekedési szituációval szembesültek, mint amilyenek az utcán, a közlekedésben is előfordulnak.

Az első helyezett egy kerékpárt kapott, amit a polgármester ajánlott fel, a második egy tabletet, a harmadik pedig az egyik kerékpárbolt ajándékcsomagját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!