Hírek

2013.01.23. 12:20

Kutyachip: az ebtulajdonosok és az állatorvosok is támogatják

Nagykanizsa - A határidő lejárta után is sokan jelöltetik meg chippel kutyáikat, de nem elegen. Az állatorvosok szerint főleg a külterületeken lesznek olyan gazdák, akik még kivárnak.

Horváth-Balogh Attila

Pedig nincs mire. Mint az ismeretes, országszerte kötelezővé tették a négy hónaposnál idősebb kutyák elektronikus transzponderrel, közismert nevén mikrochippel való ellátását. Nagykanizsa önkormányzata még novemberben úgy döntött, hogy anyagilag is támogatja a minél szélesebb körű chipelést a felelős állattartás kialakítása érdekében.

- Az érdeklődés igazából már decemberben felfutott, de mivel akkor még nem álltak rendelkezésre az akciós chipek, ezért halasztottuk január 10. utáni időszakra a támogatott beültetéseket - tudtuk meg dr. Horváth Lászlótól, az akcióban részt vevő kilenc szolgáltató állatorvos egyikétől. - Azóta is sokan keresnek fel minket, naponta átlagosan csak nálam 4-5 kutyus és tulajdonosa jön be a rendelésre. Alapvetően a gazdik nem állnak hozzá rosszul a chipeléshez, hasznosnak tartják, az egyetlen dolog, amit szóvá tesznek és szerintem némiképp jogosan is , hogy a kötelezettséget nem igazították korhatárhoz. Ugyanis érthető módon nehezen lehet meggyőzni egy tizenéves, tehát öreg eb gazdáját a chip szükségességéről.

Dr. Fekete Ágoston az 5 éves drótszőrű vizslát, Pipint látja el transzponderrel. A mikrochip bejuttatása a kutyáknak csak kicsit fáj. Fotó: Szakony Attila

Az állatorvos hozzátette, habár a chipelések most már jóval a határidőn túlhaladva történnek, a város igen rugalmasan tett engedményt az ebösszeíráshoz kapcsolódó bejelentéssel is megkésett kutyatartók felé: az ő négylábúak szintén megkapják a chipet kedvezményesen, cserébe viszont ki kell tölteni egy bejelentő lapot, bírságolás egyelőre nincs.

Persze, vannak, akik megpróbálnak visszaélni a helyzettel.

- Szakmailag jónak tartjuk az ebek chipelését, ez le fogja tisztítani a kutya-fronton kialakult kaotikus helyzetet - vélekedett dr. Fekete Ágoston kiskanizsai állatorvos. - A gond azokkal a kutyatulajdonosokkal lesz, akik sem chipeltetni, sem bejelenteni nem akarják az állatot azt gondolom, ők főleg a város külső részein élnek, ahol a kutyáik gyakran szabadon kóborolhatnak naphosszat. Sokan vannak, akik ezt próbálják kihasználni, azt gondolván, nem lehet majd beazonosítani, ki, hány kutyát is tart. Pedig egy mód van rá, ez pedig a kötelező veszettség elleni védőoltás, amihez szerepelnie kell a nyilvántartásban az állatnak.

A kötelező chipeltetés némi bizonytalanságot okoz az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület állatmenhelyén.

- Sajnos, a menhelyi kutyákat is el kell látni mikrochippel, ám egyelőre nem tudni pontosan, hogy ez a mi kötelezettségünk, vagy az új gazdáé. Ha a miénk, nem vagyunk jogosultak a kedvezményes beültetésre _ mondta Varga Károlyné, a szervezet elnöke. - Ez ügyben egyeztetést folytatunk az önkormányzattal, mert 250-300 állatot ellátni transzponderrel nem kis költség.

Azt is elmondta: igaz, hogy az állatmenhelyről kivett kutyusok gazdái mentesülnek az ebadó megfizetése alól, ez azonban egyelőre még nem hozott érzékelhető keresletet. S több kutya sem kerül be az új adónem miatt.

A felelős kutyatartás érdekében

A város önkormányzata az állatorvosokkal közösen kedvezményes akciót hirdetett, aminek értelmében a tavaly év végéig bejelentett ebek esetében 2013 első félévére a transzponder árát, a beültetés díját és az adatbázisba való regisztráció díját kedvezményes, bruttó 3000 forintban határozta meg, s emellett külön állatorvosi díjat nem kell fizetni. Ha a gazdinak ebrendészeti hozzájárulás-kötelezettsége áll fenn kutyája után és ennek az lőírás szerint eleget is tesz, a díjhoz az önkormányzat további támogatást nyújt, így a tulajdonosnak csak ezer forintot kell fizetnie az állatorvosnak a transzponder beültetésekor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!