Hírek

2016.01.28. 09:19

„Ha nem tarthatom láncon, akkor majd kirakom az utcára vagy elaltattatom”

Resznek, Nemesrádó – „Ha nem tarthatom láncon, akkor majd kirakom az utcára vagy elaltattatom.” Január 1-je óta számtalanszor hangzott már el ez a mondat a kutyatartók szájából, most éppen egy reszneki ebtulajdonos mondta, akinél a Zala Megyei Állatvédelmi Járőrszolgálat tartott ellenőrzést a napokban.

Varga Lívia

Szerencsére ő csak fenyegetőzött ezzel, sokan azonban meg is teszik...Vasárnap déli 12 óra. Reszneken vagyunk a Zala Megyei Állatvédelmi Járőrszolgálat önkénteseivel, akik egy bejelentésre érkeztek a faluba.

– Úgy tudjuk, a tulajdonos magára hagyta nagytestű kutyáját a szabad ég alatt ház nélkül, a jogszabályban előírt 8 méteres helyett harmadakkora láncra kötve – mondja Igaz Klaudia, a megyei járőrszolgálat vezetője.

– Alultápláltság nem látszik az állaton, mert állítólag a szomszédok etetik, akik azt mondják: gazdái sosem engedik el, így szegény folyamatosan ezen a rövid láncon van, a házba pedig be van zárva egy kölyökkutya – teszi hozzá dr. Gyöngyösi Adrienn állatorvos, miközben az épület sarkánál fel-felbukkan a láncát rángató német juhász feje. A tulajdonosok nincsenek itthon. Egy osztrák házaspár megerősíti az elhangzottakat, hozzátéve: a problémát szóban és írásban is jelezték a polgármesternek, ám idáig nem történt semmi. Közben megérkezik két rendőr a járőrszolgálat másik önkéntesével, Szupper Zoltánnal. A tulajdonosnál jártak, aki egy családi összejövetelen van Kerkabarabáson, de jelezte: húsz perc és itthon van. Addig felkeressük a falu első emberét. Kercsmár István elmondja: valóban értesült az esetről, beszélt is a tulajdonossal, ám, mivel ő mindent cáfolt, nem tud mit tenni. Hozzátette: mivel az ügy nem polgármesteri hatáskörbe tartozik, továbbította a jegyzőnek.

A szabadulás pillanatai. A bűbájos Rozi szertelen boldogságában majd’ fellöki Szupper Zoltánt

– A tulajdonos kötelessége, hogy az állat jólétét biztosítsa, a szökését megakadályozza. Ha nem tudja megfelelően tartani, akkor mondjon le róla, ajándékozza el – hangsúlyozza a beszélgetés során dr. Gyöngyösi Adrienn.

– Az embereket nem védik ilyen szigorú szabályokkal, mint a kutyákat. Mennyi szegény van ebben az országban Minek van erre szükség? – méltatlankodik egy hozzánk csapódó utcabeli.

– A szegénység nem indok. Ma Magyarországon senkinek nem kötelező kutyát tartani. Régen, a paraszti világban megvolt a kutya becsülete.Előbb evett, mint az ember és volt funkciója. Ma rá van téve egy méteres lánc, és ott vegetál szerencsétlen állat, amíg meg nem hal – reagál az elhangzottakra Igaz Klaudia.Közben visszaindulunk a házhoz, a család már a kapuban vár bennünket. A német juhász körülöttük futkos, s úgy tűnik: jó a kapcsolat gazda és állat között.

– Nem azért jöttünk, hogy békétlenséget szítsunk, hanem, hogy ennek az állatnak megpróbáljuk jobbá tenni a helyzetét – bocsátja előre Gyöngyösi Adrienn, látva a haragos arcokat.– A kutya esténként bent van velünk, és rendszeresen sétáltatjuk is. Akkor van megkötve, amikor dolgozunk, hogy ne szökjön el, és nehogy kárt tegyen valakiben az utcán. A kicsi meg mindig jön velünk. Ami igaz, az igaz: az utóbbi három-négy napban valóban nem voltunk itthon, de ez idő alatt is hazajártam etetni és sétáltatni a kutyát – mondja a tulajdonos, miután az állatvédők felvilágosították: normális kutyaház kellene a német juhásznak, amit be tud fűteni, és a méreteinek megfelelő – minimum 8 méteres – lánc, ám tartósan megkötve még azzal sem lehet, mert azt január 1-je óta jogszabály tiltja, amit ellenőriznek.

Meghalt a gazdája ennek a körülbelül hétéves kutyának. Maci ilyen körülmények közt maradt magára. A szomszédok azért hívták ki az állatorvost, hogy altassa el, de ő inkább beoltotta. Most gazdit keres...

Elmondják: a kölyköt egy ismerősüktől kapták, és azt tervezik hamarosan ivartalaníttatni fogják, s megígérik: a német juhásznak ház épül, és futóláncra kötik, hogy minél nagyobb területet tudjon bejárni. Amikor otthon vannak, akkor pedig szabadon engedik. A járőrszolgálat önkéntesei mindezt ellenőrizni fogják – szúrópróbaszerűen (A polgármester egyébként később arról tájékoztatta az állatvédőket: időközben került az udvarra kutyaház, s az eb már futóláncon szaladgál...)

Resznek egyébként nem ismeretlen terep a járőrszolgálat számára, innen két házra egy idős, beteg asszonytól már vittek el két kutyát. Bár a néni járókerettel közlekedett, az ebekről próbált gondoskodni, mindig volt előttük friss víz. Huszonpárezer forintos nyugdíjából azonban nem tudott annyi ételt venni a két nagytestű kutyának, hogy azok ne éhezzenek, így folyamatosan szöktek. A járőrszolgálat önkéntesei végül elvitték őket. A néni közben elhunyt, Lady és Rex pedig azóta is gazdira vár.

Alig egyéves, sok jó azonban még nem történt ezzel a kutyával. Az állatvédők már kiszabadították börtönéből, most gazdira vár
Fotó: Zala Megyei Állatvédelmi Járőrszolgálat

Az állatvédők, ha már a faluban vannak, körbenéznek. Rögtön kiszúrnak egy másik, szintén szabálytalanul tartott kutyát. A másfél éves ebnek háza ugyan van, de a lánca rendkívül rövid, amire figyelmeztetik is a tulajdonost.

– Ha nem tarthatom láncon, akkor majd kirakom az utcára vagy elaltattatom – hangzik az első reakció, mire Szupper Zoltán felvilágosítja: tartósan láncon tartani tilos az állatot, de nem bűncselekmény, bántalmazni, kirakni, megölni vagy elaltattatni viszont az.

– Elengedném én, de megfogja a tyúkjaimat. Volt, hogy ötöt fojtott meg egyszerre, ráadásul szökik is – védekezik a férfi, akinek az állatvédők arra is felhívják a figyelmét: nyakörvet rakjon az állat nyakába, mert a lánc egy idő után, bármilyen laza, bele fog nőni a húsába. S megígértetik vele: kifeszít egy drótot és futóra köti a kutyát, hogy a mostaninál nagyobb tere legyen a mozgásra. Cserébe dr. Gyöngyösi Adrienn felajánlja: hoz a kutyának egy olyan nyakörvet, amit nem tud elszakítani, ugyanakkor a nyakát sem teszi tönkre. Szökés ellen pedig az ivartalanítást ajánlja, onnantól ugyanis nem érdekelnék a tüzelő szukák.

– Ezt nevezik állatkínzásnak. Nekem ne magyarázza meg senki, hogy ez jó a kutyának. Ti mit szólnátok hozzá, ha veletek is ezt csinálnák? – vitatkozik a férfi az állatorvos érveivel. Ezen kívül azonban mindent megfogad, és kezet is ad rá.Ezzel a reszneki ellenőrzés erre a napra befejeződik, a következő állomás Nemesrádó, a feladat pedig ennél sokkal kellemesebb: Rozit kell megszabadítani méteres láncától. A másfél éves kutyalány még novemberben került a járőrszolgálat látóterébe, igaz, gazdája akkor már nem volt ismeretlen az állatvédőknek. Korábbi kutyája, Ludmilla gyakorlatilag egy farakás tetején élt, szintén láncra verve, ma azonban már, a járőrszolgálatnak hála, a boldog, gazdis ebek táborát gyarapítja. S miután az autó ajtaja becsapódik mögötte: Rozi is elindul a gondtalan, nyugodt élet felé. Hét közepén ugyanis ivartalanítás, majd egy hatalmas kert s egy kutyapajtás vár rá. Eddigi tulajdonosa pedig jegyzőkönyvbe mondta: nem tart többé kutyát. Ezzel a megnyugtató gondolattal búcsúzunk el Rozitól s a két állatvédőtől, ám hamarosan jön a rossz hír: Rozit nem szívleli a család másik kutyája, s bár próbálják őket szakszerű segítséggel összeszoktatni, nem sok remény van a barátságra, így a kedves eb ismét gazdikereső

A vasárnapi akció egyébként nem példanélküli, az állatvédelmi járőrszolgálat folyamatosan járja a megyét, és figyelmezteti a tartósan láncon tartott kutyák tulajdonosait.

– Az a tapasztalatunk, hogy a többség nemhogy erről a január elsejei változásról nem tud, miszerint tartósan nem lehet kutyát láncon tartani, de azzal sincs tisztában, hogy amennyiben mégis muszáj, mekkora láncot használhat. Ezt sokszor nemcsak a tulajdonosok, de még az állatorvosok sem tudják, sőt a mezőgazdasági boltokban sem mindig tudnak felvilágosítást adni, pedig már évek óta tilos kistestű, azaz 20 kiló alatti ebet 4, közepes méretűt, vagyis 20-40 kiló közöttit 6, nagytestűt pedig 8 méternél rövidebb lánccal tartósan kikötni, továbbá 10, 15, illetve 20 négyzetméternél kisebb területen huzamosabb ideig tartani. S arra is gyakran kell figyelmeztetni a tulajdonosokat, hogy forgót rakjanak a lánc végére, különben az feltekeredik.

A tapasztalatok szerint sokan még mindig rövid láncon, ház nélkül tartják kutyájukat, kitéve az időjárás viszontagságainak. S egyre gyakoribb jelenség, hogy az idős gazda elhunyta után az örökösök sorsára hagyják a kutyát, mintha egy élettelen tárgy lenne Persze, teszi hozzá Igaz Klaudia, szép számmal vannak példás gazdák is, akik biztonságos kerítés mögött, szabadon tartják kutyájukat. Ha ez nem megoldható, akkor az állatvédők a rövid lánc és a szűk kennel helyett a futóláncot javasolják, ám semmiképp nem tartósan, az állat számára ugyanis elengedhetetlen, hogy szabadon mozoghasson. Ezt írja elő a kormányrendelet is, így az ellenőrzések természetesen megyeszerte folytatódnak

Szórólappal a szabályos tartásért

A Zala Megyei Állatvédelmi Járőrszolgálat tavaly év végén nagyszabású, az egész megyét lefedő szórólapozásba kezdett. Így próbálják felhívni az állattartók figyelmét a helyes és jogszabályoknak megfelelő állattartásra. Azt vállalták, hogy a 247 zalai faluban biztosítják a kellő mennyiségű szórólapot, amelynek kihordására önkéntesek jelentkezését várják. Ötvennel már megvannak, ezekről a településekről azóta rengeteg bejelentést kaptak nem megfelelően tartott kutyákról. S azt tervezik, év végére meglesznek a teljes megyével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!