Hírek

2017.05.24. 17:43

Mutatjuk kik nyerték a LADIK vetélkedő megyei döntőjét

ZALAEGERSZEG Szerda délután zalai általános iskolások vázolták nekünk, milyen lenne az ő napilapjuk, mit kérdeznének Hosszú Katinkától és Justin Biebertől, miképp tudósítanának az első egerszegi anyóstalálkozóról, vagy arról, hogy a kanizsai főtérre beszabadultak a nagyvadak, Agárdon pedig kakasviadalt tartottak.

Arany Horváth Zsuzsa

A sajtóhoz kapcsolódó feladatok a lapunk és kiadónk által évek óta ilyentájt megrendezett LADIK vetélkedő (Lapot a Diákoknak) megyei döntőjében szerepeltek. Az általános iskolai csapatok az elmúlt hetekben műveltségi totót töltöttek ki, majd feladatlapot oldottak meg. Ezek beküldése és értékelése után a megszerzett pontok alapján végül négy csapat jutott a megyei döntőbe. A szerdai zalaegerszegi megmérettetés előtt lapunk főszerkesztője köszöntötte az ifjakat, remélve, a nyomtatott újság iránti mostani érdeklődés felnőttként is elkíséri őket.

A résztvevő csapatok (zalaegerszegi Ady-iskola, nagykanizsai Zrínyi-Bolyai, a galamboki és a zalakomári iskola) hét, változatos feladatból álló vetélkedő részesei lehettek. Felkészítő tanáraik Veressné Medics Ágnes, Szalabánné Simon Eszter, Farkas Józsefné és Bence Margit voltak.

A diákok munkáját háromtagú zsűri értékelte: Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársa, Virrasztó Zsolt lapigazgató és Varga Andor szerkesztő.

A tanulók először villáminterjút készítettek a csapattal, így mutatva be önmagukat, majd korrektorokká váltak, s hibákat kerestek a kéziratokban. Jó pár elméleti kérdésre is válaszoltak, majd képaláírást írtak ismert emberek fotói alá, frappáns tudósítást készítettek általunk megadott témákban. A zsűri menet közben is értékelte a gyerekek kreativitását, a sajtóval kapcsolatos ismereteik mélységét. A kétórás szórakoztató küzdelem után a zsűri visszavonult, értékelt, végül Virrasztó Zsolt elnök összegezte a vetélkedőt. Szoros eredmény született, egy-két pontnyi különbséggel a harmadik helyet a nagykanizsaiak, a másodikat a zalaegerszegiek szerezték meg. A győztes a zalakomári „Firkászok" csapata lett, ők mehetnek a PLT négymegyés döntőjébe a kislődi kalandparkba. De mindenki kapott ajándékot, amellett, hogy közelebb került az újságkészítéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!