Hírek

2017.06.30. 18:49

Lecserélik a mentők régi autóit - A két megyei jogú városunkban esetkocsiként állnak szolgálatba

ZALAEGERSZEG Két új, Mercedes gyártmányú mentőgépkocsit adtak át pénteken a megyeszékhelyi mentőállomáson.

Arany Gábor

Ez alkalomból Vigh László országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Zala megyében működő tíz mentőállomásnak köszönhetően nincs fehér folt, azaz mind a 258 településre negyedórán belül kijuthat a segítség. Emlékeztetett rá, hogy e cél érdekében adtak át nem oly rég Zalalövőn és a Söjtörön mentőállomást. A közeljövő megoldandó feladataként említette a megyeszékhelyi, 1958-ban átadott mentőállomás korszerűsítését, vagy helyette új építését. Megkezdődött a járműpark modernizációja is, kivonnak a szolgálatból minden 13 évnél idősebb járművet, ennek érdekében kormányhatározat alapján 193 mentőgépkocsit helyeznek üzembe. Ebből kettő került most Zala megyébe. A teljes felszereltséggel együtt egyenként 25 millió forintot érő járművek esetkocsiként állnak szolgálatba.

Dr. Lórántfy Mária és Tolvaj Márta (a kép bal szélén), Vincze Luca (elöl), valamint dr. Pál Attila, Vigh László, Balaicz Zoltán és dr. Sifter Rózsa a két új Mercedes mentőgépkocsi pénteki bemutatásán az egerszegi állomáson
Fotó: Pezzetta Umberto

Az egyikkel Zalaegerszegen, a másikkal Nagykanizsán dolgoznak. Ezt már Vincze Luca megyei vezető mentőtiszt mondta el a sajtó képviselői, valamint az átadáson részt vevő dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila megyei közgyűlési elnök, Balaicz Zoltán polgármester, Tolvaj Márta alpolgármester és a mentőszolgálat regionális orvosigazgatója, dr. Lórántfy Mária előtt. A megyei mentőtiszt elmondta, tervezik, hogy a megyeszékhelyen további egy, nappali szolgálatot adó esetkocsit állítanak üzembe. Ez évben pedig további új mentőjárművek érkeznek Zalába. Azt is közölte, hogy a most átadott két gépkocsi már túlesett az első szolgálaton, ugyanis ezekkel kísérték a Tour de Hongrie kerékpárverseny mezőnyét szerdán.

Dr. Lórántfy Mária hozzátette, hogy a tíz zalai állomáson 250-en dolgoznak, 28 gépjárművel látják el feladataikat, s ezek háromnegyede számít újnak, amit a jellegzetes sárga színről ismerhetnek meg a laikusok. Kérdésre elmondta, nincs létszámhiányuk, de az orvosi, mentőtiszti szolgálatot fő- és részállású szakemberekkel látják el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!