Hírek

2015.10.06. 13:55

Lelki szempontból fontos - A kiskanizsai egyházközség szeretné megkapni a bagóhegyi kápolnát

Nagykanizsa - Évek óta szeretné megkapni a bagóhegyi kis kápolna tulajdonjogát a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Egyházközség, ám eddig nem jártak sikerrel. Pedig a karbantartásáról a hívek gondoskodnak.

Horváth-Balogh Attila

A kápolnát miután idén lényegében lezárult a felújítása dr. Páhy János, a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébánia plébánosa augusztusban áldotta meg.

A bagóhegyi kápolnát Nagyboldogasszony napján szentelték

- Úgy véljük, a jelenleg állami tulajdonban lévő kápolnának jobb helye lenne jog szerint is nálunk, hiszen a karbantartását mindig is mi végeztük - bocsátotta előre a plébános. - Ezért már két éve beadtuk rá az igényünket és mivel a terület, melyen a kápolna áll, szőlőhegy, bírnunk kell a földművelésügyi miniszter jóváhagyását is, amire szintén sor került már. A beadványunkat más döntéshozók is támogatták, de állami tulajdon lévén, a végső szót a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mondja ki, hiszen a szükséges papírmunkát nekik kell elvégezni. Sajnos azonban, két éve semmiféle visszajelzést nem kaptunk az ügyben. Persze, azt is megértjük és tudomásul vesszük, ha nem kaphatjuk meg a kápolnát, de akkor jó volna erről tudni. Egyébként mivel a karbantartása mindenhogyan minket terhel, számunkra inkább lelki szempontból fontos a tulajdonlás.

Dr. Páhy János plébános Fotó: Szakony Attila

Keszegné Molnár Szabina, az MNV Zrt. kommunikációs menedzsere megkeresésünkre azt a választ adta, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdése szerinti eljárás keretében állami ingatlanok egyházak, egyházi jogi személyek, belső egyházi jogi személyek javára történő térítésmentes átruházására nincs lehetőség. Ilyen esetben a 36. § (1) bekezdésében, továbbá a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a tulajdonjog átruházásáról külön törvényben kell dönteni.

Valami azonban mégis elindult, talán éppen a megkeresésünk hatására. Tegnap ugyanis dr. Páhy János jelezte: a püspökség levelet kapott a minisztériumtól, miszerint gyűjtsék össze, melyek azok az állami ingatlanok, melyekre az egyház igényt tartana.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!