Leskunyhóból csodálni a madarak jeges táncát

2017. február 04., 06:00 szerző: Győrffy István fotós: Győrffy István
Balatonhídvég - Mintha házi tyúkok lennének, úgy várakoznak a szárcsák a bejárati ajtó előtt. Már másfél vekni kenyeret kockáztam fel nekik ma, mégis lesik, várják a következő adagot.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Hiába, az éhség nagyúr – mondja Czakó László a balatonhídvégi vendégház tulajdonosa. Czakó Lászlónak, aki eredetileg erdész, több madár-leskunyhója van, ezeket előszeretettel keresik fel az országosan is neves természet fotósok.  Van, aki itt kapta lencsevégre a nemzetközi díjat nyert felvételét…

Mintha csak házi tyúkok lennének, a szárcsák még a lakásba is bejönnének az élelemért

A vendégház közvetlenül a Kis-Balatonon Zala parti részén áll, a Sármellék- Zalakomár közötti úton átívelő Zala-híd szomszédságában, s a fokozottan védett nemzeti park veszi körül. Az egykori szivattyúházat  építették át vendégeket is fogadó épületté, a folyóval való közvetlen vízi kapcsolatot megőrizték.

- Ilyen hidegben sem fagy be itt a Zala, mert közel van a hallépcső, s a meder alján lévő négy fokos víz állandóan keveredik, az áramlás megvéd a jegesedéstől. A zsilip aknánkban rengeteg a kárász, ezzel etetem a madarakat – mondja a házigazda. De nem csak a hallal élőket táplálom, hanem az énekeseket is. Már három tíz literes vödör magot öntöttem az etetőbe reggel óta, de minden eltűnik néhány óra alatt. Nem csoda, hiszen mintegy 120 költő és 100 vonuló madárfaj található a területen, ezenkívül persze vidra, őz, vaddisznó és szarvas is előfordul. Hajnalban, a kis tóból egy vidra kifogott egy hat kilós pontyot, észrevettük és elvettük tőle. Kitettük a madár-leskunyhó elé, csipegessék a madarak. Holnap reggelre már nem lesz itt a maradék sem, mert elviszik a rókák. Azoknak is kell enni – így Czakó László.

Czakó László kenyérrel eteti a szárcsákat

A zsilipaknából kifogunk egy vödörnyi kárászt, ezzel bújunk be a leskunyhóba,  hogy szemtanúi lehessünk a vízimadarak etetése varázslatának.  Nem lehet másként nevezni ugyanis azt, ahogy ezek az egyébként óvatos, nagytestű madarak lecsapnak a zsákmányra. Előbb azonban néhány szó a leskunyhóról. Ez, részben földbe süllyesztett kis házikó, amit kívülről kérges deszkával burkoltak, elől egy panoráma üveggel, amelynek  tükrös felületén nem lehet belátni. Belül két ember számára van kényelmes hely, oldalt egy kinyitható kisablakot is fabrikáltak, ezen lehet kidobni a halakat a kunyhó elé, hogy testközelbe szálljanak le a madarak.

Kifogjuk a kárászokat a madarak etetéséhez

- Van olyan fotós, aki kívül, a kunyhó elé állítja le a gépeit, ezeket összeköti számítógéppel és a laptopján látja a történéseket, innét vezérli melyik pillanatot rögzítsék a fényképezőgépek. Estére több ezer fotó készül így és éjszaka következik a válogatás. Nem titok, van olyan fotós, akinek ötmillió forintot  ér a felszerelése – meséli Czakó László.

Azonnal feltűnik, hogy a kunyhó elé kidobott halakra agresszíven csapnak le a kormoránok, más néven a kárókatonák. A gémek, a kócsagok sokszor még meg sem mozdulnak, mire a hal eltűnik a kormoránok telhetetlen gyomrában.

A kárókatona a gém alá csúszva orozza el a halat

- Nem szeretem a kárókatonákat. Ezek rendre elrabolják a többi madár elől a halat. Olyan is történt már, hogy a kócsag csőréből kapta ki a halat, sőt, kitörte a nyakát is, a madár halálosan megsérült. Az egyik fotós barátom sorozat felvételt készített az esetről – említi Czakó László.

Egy darabig eldiskurálunk a kormorán jelenségen. Az öreg Matula például, Fekete István Tüskevár című regényében így beszélt róluk: „Kárókatona; kormoránnak is mondják. Úszik, mint a hal, bukik, mint a vidra, de jól röpül is. Pokolbélű fajzat, de bántani nem szabad, mert az egész országban már csak itt vannak, meg még egy-két helyen.”

A kormorán a 20. század közepén nem volt túl gyakori madár errefelé. Több tudós is  „halfarkasnak” titulálta, sőt megállapították, hogy a hazai vizek halállományára nézve a legkárosabb madár, mégis arra a következtetésre jutottak, hogy  „…természetvédelmi szempontból is kímélni kell ezt a majdnem teljesen kipusztult madárfajt…”  Mára, Czakó László szerint a Kis-Balatonon megsokasodtak.

- Nem bírják telezabálni magukat – dohog tovább Czakó László, s a kisablakon át is próbálja elhessegetni őket, hadd láthassuk inkább a gémeket, a kócsagokat. A jégre kidobott halakat gyorsan feleszik a madarak. A gémek és kócsagok csúszkálnak a landolásnál, esetlenül tápászkodnak fel, de mire a kiszemelt halat felcsípnék többnyire hoppon maradnak, a fürge kárókatonák jóval messzebbről indulva is megelőzik őket. Horgas csőrükkel azonnal megragadják a halat, s olyan nagyokat nyelnek el, hogy az ember azt hinné megfulladnak. De nem így van, a nagy nyelések után azonnal a következő prédára vetik magukat, s addig tömik a bendőjüket, ameddig egyetlen hal is ficánkol a jégen.

Egy kis légi balett kócsag módra

A szürke gémek és a kócsagok fenséges, karcsú, magas madarak, de most itt nem vehetik fel a versenyt a zömök, rendkívül erős csőrű kormoránnal. Neki az ereje is több, hiszen sokszorosát zabálja annak, amihez a szép kinézetű, de kisasszony természetű vetélytársaik hozzájutnak.

Látjátok milyen szép vagyok?

- Az éhség sok mindent produkál – folytatja megfigyeléseit Czakó László. - A rendkívül óvatos és az embert kerülő jégmadár például a kezemből veszi ki a halat. Jegesnek hívom. Most viszont nem jött még meg. Sokszor olyan erővel csap le a kezemben tartott halra, hogy csontig hatol a fájdalom, amikor  az ujjamat is eltalálja – meséli Czakó László.

Lassan kiürül a kanna, nincs több hal. Megmaradnak viszont a felejthetetlen élmények a madarak jeges táncáról. A kócsagok és a gémek piruettjei, a felszálláshoz való nekirugaszkodások pillanatai, gyönyörű fehér, vagy szürke tollazatok és a kormoránok ében feketésége. Nekem ők is tetszettek, még ha oly sokan haragszanak is rájuk…

- Meddig tart ez a varázslat ? – kérdem búcsúzáskor Czakó Lászlót.

- A tavasz eljöttével elnyeli a madarakat a Kis-Balaton rengetege. Akkortól megint másért lesz érdekes és gyönyörű a nádvilág  – válaszolja.

Győrffy István

2017. február 04., 06:00 szerző: Győrffy István fotós: Győrffy István

Részletes műsor



Műsorok betöltése...