Hírek

2016.09.30. 14:24

Lila sárgarépa és fehér uborka - kuriózumok is teremnek a legszebb kiskertekben

Zalaegerszeg - Ünnepség keretében adták át pénteken a legszebb egerszegi kiskerteknek járó díjakat a városi díszteremben.

Magyar Hajnalka

Balaicz Zoltán polgármester köszönetet mondott a pályázóknak s a verseny szervezőinek, majd bejelentette, a TOP programból 500 millió forintot fordítanak egy állandó helyi termelői és kézműves piac létrehozására. Vigh László országgyűlési képviselő felelevenítette a gyümölcsök, zöldségek régi zamatát, utalva rá, mennyire felértékelődik manapság a tradicionális kertészkedés szerepe.

A győztesek csoportja: Dr. Szabóné Lajtai Gyöngyi, Remy Martinné Csilla és Remy Martin, Milley Istvánné, valamint Pődörné Hajdu Ibolya tagóvoda vezető, s néhányan a  kis kertészek közül Fotó: Katona Tibor

A Kosztolányi téri óvoda műsorát követően Kálmán István mezőgazdasági szaktanácsadó, a zsűri elnöke méltatta a pályázók munkáját, s további erőfeszítésekre biztatta őket. Nagyra értékelte a gazdák vállalkozó kedvét, hiszen akadtak, akik különlegességek - mini kivi, fehéruborka, lilasárgarépa, kínai datolya - termesztésével is színesítették a palettát. Szólt a csapadékos nyár okozta növényvédelmi nehézségekről, s kalapot emelt több szőlősgazda előtt, akik makulátlanul megóvták termésüket.

Ezután átadták a díjakat. Első helyezést nyert: normál kategóriában Remy Martin; vegyes kategóriában Milley Istvánné (kettejüket országos díjra is jelölték); bio kert kategóriában dr. Szabóné Lajtai Gyöngyi; intézményi kategóriában a Kosztolányi téri óvoda. Zárásként Tolvaj Márta alpolgármester szólt a föld ajándékairól, a népi kertkultúra átörökítésének fontosságáról. A polgármester bejelentésére utalva kifejtette, a jelenlegi, havonta egyszer üzemelő termelői piac szomszédságában végleges kézműves piac létesül, amely minden nap kínálja az egészséges, helyben termelt élelmiszert, s más vásárfiát. A létesítményben a termények előkészítésére, hűtésére és csomagolására is lehetőséget kínálnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!