Hírek

2016.08.21. 17:24

Lovagkereszt a vikáriusnak

A szlovéniai Lendván pénteken tartották a muravidéki magyarság központi ünnepségét. A Szent István-szobornál egymást követően hárman is pulpitushoz léptek.

Gyuricza Ferenc

– A magyar nemzet egységének egyik legszebb kifejezési formája, amikor az anyaországon belül és annak határain kívül élő magyarok közösen emlékeznek meg államalapító Szent István királyunk ünnepéről – mondta egyebek mellett Trócsányi László, hazánk igazságügyi minisztere, aki részletesen szólt a nemzetünk egységének megteremtése érdekében végzett erőfeszítésekről s a határok nélküli Európa eszméjéről is.

Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Közösség elnöke ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szlovéniában élő kisebbséget az alacsony létszáma miatt továbbra is a beolvadás veszélye fenyegeti, míg Szilágyiné Bátorfi Edit, hazánk ljubljanai nagykövete arra figyelmeztetett, hogy tragikus következményei lehetnek annak, ha megváltozik egy állam etnikai, vallási és kulturális összetétele.

Az ünnepség végén Trócsányi László a magyar államfő, Áder János megbízásából Franc Rezonja muraszombati püspöki vikáriusnak – aki korábban Lendván és Dobronakon is teljesített szolgálatot – a muravidéki kétnyelvű területen több évtizeden keresztül végzett eredményes munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!