Hírek

2015.03.02. 17:28

Majdnem halálra verték a hajléktalant

Zalaegerszeg – Minden ok nélkül majdnem halálra vert egy hajléktalan férfit az a három tagú társaság, amelynek tagjait hétfőn ítélte el az egerszegi törvényszéken dr. Gergye Tamás büntetőtanácsa.

Arany Gábor

Az erőszakos bűncselekményekért többször büntetett, utolsó szabadságvesztéséből alig három hónappal a most tárgyalt eset előtt szabadult 39 éves K. Gyula és három évvel fiatalabb öccse, Csaba keszthelyi, Zámori utcai lakásába 2014. január 3-án este állított be hajléktalan ismerősük, a 35 éves F. Dezső, hogy folytassák együtt a szilveszteri italozást. Elindultak a városba, közben több liter bort vettek, és ittak meg, majd 23 óra tájt a Sörház utcai nagy parkolóhoz mentek, ahol a régi nagyszínpad öltözőjében hajléktalanok szoktak tanyázni. Négy férfit találtak ott, akik addigra már aludni tértek. Az ekkor már erősen ittas társaság bora elfogyott, ezért hangoskodni, majd duhajkodni kezdett. F. Dezső heccből beugrott az egyik hajléktalan ágyába, amitől az ott alvó férfi beütötte a fejét a falba. A másik hajléktalant a K. testvérek megfenyegették, hogy beleteszik a vízóraaknába, a harmadikat pedig a román származására utalva szidalmazták, lökdösték, rángatták, amit csak F. Dezső felszólítására hagytak abba. Így aztán negyed óra múltán távoztak, s elhatározták, hogy megkeresik azt a hajléktalan férfit is, akire ki nem deríthető okból nehezteltek. A Deák Ferenc utcában lévő régi sajtgyárnál egyik épületrészében meg is találták, ő már az ágyként szolgáló matracán feküdt. A férfiak kiabálva, trágár mód szidalmazták, körülállták és két oldaláról mindhárman megrugdosták. Ezután karjánál fogva megragadták, felemelték, beleültették egy fotelbe, és folytatták a verését, tenyérrel, ököllel ütlegelték az arcát és a fejét. A támadók egyike a verés után ellenőrizte áldozatuk pulzusát, majd közölte a többiekkel, hogy „ még él”, így távoztak. K. Gyula ekkor visszalépett a férfihoz és pénzt akart adni neki, de ő nem fogadta el. Ezek után a trió folytatta az italozást.

A szerencsétlenül járt ember már nem bírt lábra állni. Másnap ismerőse talált rá, neki mondta el, mi történt vele, aki mentőket értesítette. A megyei kórházba szállították, ahol életmentő hasi műtétet hajtottak végre, eltávolították a lépét. A férfi a bántalmazás következtében a szemhéján, az orrán szenvedett zúzódásokat, eltörtek a bordái, megrepedt a lépe, és a hasürege megtelt vérrel, így a sérülései összességükben 8 napon túl gyógyuló súlyos, közvetlen életveszélyt eredményeztek.

A vádlottak az eljárásban tagadták a bűncselekmény elkövetését. A K. testvérek még az sem ismerték el, hogy azon a napon a hajléktalanoknál jártak volna. A megtámadottak, valamint F. Dezső szavai azonban ezt cáfolták és a szakértői vélemények is a sértettek vallomását támasztották alá.

Mindezek alapján a három férfit életveszélyt okozó testi sértésben mondták bűnösnek. K. Gyula 10 év fegyházat, K. Csaba 6, míg F. Dezső 4 év börtönt kapott. Nem jogerősen, mert a vádlottak felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. Az ítélet kimondta, K. Gyula erőszakos többszörös visszaesőként nem kerülhet feltételesen szabadlábra. A K. testvérek egyébként már előzetes letartóztatásban várják a továbbiakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!