Hírek

2016.10.13. 12:18

Megalakult az új diákönkormányzat

Zalaegerszeg – Tisztújító ülést tartott csütörtökön a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat. A fiatalok Juhász Elődöt, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulóját választották polgármesterüknek.

Hajdu Péter

A városi díszteremben megtartott választást követően az új testület vezetői és Balaicz Zoltán, a megyeszékhely polgármestere sajtótájékoztatón szóltak az új testületről és céljaikról. Balaicz Zoltán elmondta, az önkormányzatnak rendkívül fontos a fiatalokkal való jó együttműködés, mivel a város is fiatalos képet szeretne sugározni magáról. Az elmúlt időszakban közösen megfogalmazott célok, megvalósított fejlesztések is ezt támasztották alá, a városvezetés a jövőre koncentrált, arra, hogy Zalaegerszeg a jövő városa legyen. Ennek érdekében az ifjúsági és diákszervezetekkel szoros együttműködést alakítottak ki. Ebbe beleértendők a hallgatói önkormányzatok, az ifjúsági civil szervezetek, az Új Nemzedék Központ, az ifjúsági kerekasztal és a városi diákönkormányzat. A polgármester elmondta, a diákönkormányzat az elmúlt években folyamatosan fejlődve a város életének szerves részévé vált, rendezvényeik egyre látogatottabbak, akár a felkészítő programokat, az ismeretterjesztést, vagy kulturális, sport és jótékonysági eseményeken való részvételüket tekintjük. Balaicz Zoltán jó munkát kívánt az új önkormányzatnak, hozzátéve, nem lesz könnyű, mert az előző testület elég magasra tette a mércét, viszont számíthatnak a város további segítségére.

Juhász Előd, az új diák polgármester eddig már négy ciklusban alpolgármester volt. Arról adott tájékoztatást, hogy az új testület tizenkét tagból áll. Nyolc képviselőből, egy általános iskolai alpolgármesterből, aki Éder Gábor, az Izsák Imre Általános Iskola tanulója, a középiskolások alpolgármesterének pedig a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulóját, Takács Nikolettet választották. Az önkormányzat jegyzője az ugyancsak zrínyis Brunner Lea.

– A korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt szeretnék fordítani az érdek-képviseleti tevékenységre. Az áprilisi önkormányzati ülésen mindig bemutatásra kerülő előterjesztéseinket pedig magunknak egyszerűbben, másrészt sokkal célzottabban kell elkészíteni, amiben a Zalaegerszegen tanuló diákoknak a valós véleményét kapjuk meg, és továbbítjuk a városvezetés felé – mondta el személyes céljairól Juhász Előd.

A testület munkájával kapcsolatban hozzátette, hetente fognak ülésezni. Az első feladat az éves munkaterv összeállítása lesz, de közelednek más sürgető határidők, például a városi gólyaavató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!