Meghökkentő, de még nálunk is foglalkoznak aluljárókban az ujjnyomathamisítás iparágával

2016. március 02., 11:47 szerző: Arany Horváth Zsuzsa fotós: Pezzetta Umberto
hozzászólás
A világ bonyolódása tette szükségessé, hogy az ember önmaga hitelesítésére és értékei, jogosultságai védelmére azonosító, egyben elkülönítő szisztémákat építsen ki. A minap ebbe avatta be zalai hallgatóságát dr. Kovács Tibor tanszékvezető egyetemi docens, az Óbudai Egyetem tanára.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A zalai származású szakemberrel a Csány László Közgazdasági Szakközépiskola diákjai és a Zalai Nők Egyesülete tagjai találkozhattak.

Az emberek pontos azonosításához évtizedek óta szerepelnek személyi igazolványunkon, gépjárművezetői engedélyünkön, útlevelünkön a legfontosabb azonosító adataink: nevünk, címünk, születési dátumunk és helyünk. Az egyértelmű azonosításhoz ma már további egyedi azonosítókra van szükség. A biometrikus azonosítás nem más, mint biológiai jellemzőink (ujjnyomat, kézgeometria, tenyérnyomat, írisz- vagy retinavizsgálat stb.) szerinti személyazonosítás.

Az ujjnyomatot vevő és rögzítő készüléket a Csány László szakközépiskolában a 11. osztályos Ruszin Dániel próbálhatta ki. Jobbra dr. Kovács Tibor, az Óbudai Egyetem tanára

Az előadó egyébként időről időre megfordul Zalában, s mindig elhozza a legújabb fejlesztési eredményeket.

Át nem adható „alkatrészeink” ugyan szolgálhatnak védelmi rendszerül, de Kovács Tibor már az előadása elején utalt Az elnök különgépe című, több mint húszéves amerikai filmre, amelyben egy levágott ujj szolgált rossz célokat, miután elválasztották tulajdonosától. A biometrikus azonosítás első fecskéje, az ujjnyomat is hordoz kijátszhatóságot. Az ujjnyomat, a daktiloszkópia az ujjak, tenyerek, talpak bőrének sajátos fodorszál-mintázata alapján határoz meg bennünket. Ha az ujjbegyünket vizsgáljuk, láthatjuk, a mintázat hurok, boltozat vagy örvény alakú. A legtöbb ember az első kategóriába tartozik. A módszert 1896-ban használták először Argentínában rabok azonosítására. Hazánkba 1904- ben jutott el, köszönhetően Pekány Ferenc akkori budapesti főkapitánynak.

Az ujjnyomat (ami nem azonos az ujjlenyomattal!) mellett a tenyérerezet, a szemünk írisze és a retina is egyedi jellegzetességeket mutat. Ahhoz, hogy hozzájussunk saját védett értékeinkhez, elég az ellenőrzés típusú azonosítás, ami azt jelenti, hogy az ellenőrző eszköz csak a mi adatainkat jegyzi meg, s azonosítja azokat az esetenként kapottakkal. Odatartjuk a kezünket, szemünket, a szerkezetek összehasonlítják a betáplálttal. (Eddig hasonlít a speciális számsorok azonosításához, azaz a PIN-kódokhoz.) Az ujjnyomat egy ideig annyira megbízhatónak látszott, hogy 2009 óta az útvelelekben is - nem kötelezően - alkalmazzák. Ám azóta kiderült, nagyon finom gumianyagra könnyen levihető, másolható, torzítja a kosz, a maradandó, netán akarattal okozott sérülés, hiszen nem minden pontot hasonlít össze ez a módszer. (Meghökkentően hangzott a kitérő: aluljárókban is foglalkoznak az ujjnyomathamisítás iparágával, még nálunk is.) Aztán előfordult, hogy 10 000 mintára hitelesített eszköz már 700 összehasonlítandó adatnál felmondta a szolgálatot, jelezve a sérülékenységet.

 

Becsapós az arcfelismerés is: Kovács Tibor jelezte, jelen pillanatban 17 különböző ázsiai ember tartózkodik Magyarországon ugyanazzal az útlevéllel. (Ha fenntartással fogadjuk, gondoljunk arra, hogy számunkra mennyire hasonlatosak tűnnek a kínai vagy japán emberek.)

Tehát sokkal jobb módszerekre lett szükség kiemelten fontos, stratégiailag, katonailag kényes területeken. Pakson például kézgeometriát alkalmaznak a beléptetéshez, másutt érintés nélküli azonosítást: két érzékeny felület között húzza át a kezét a bizalmi feladatkörben dolgozó.

Néhány éve az úgynevezett vénaszkenner villanyozta fel a szakembereket. Ez (noha fordítási hiba eredménye a neve) a tenyérben található erek szerkezete alapján azonosítja a személyeket. Az érzékelő infravörös fényt bocsát ki, s egy másodperc alatt ötmillió ponton azonosítja az értérképet, ráadásul azt is meg tudja állapítani, hogy élő szövetről van-e szó. (Talán nem csodálkoznak, ha jelzem, magyar fejlesztők állnak a japán Fujitsu rendszerének 2013-as továbbgondolása mögött.)

A következő lehetőség a szemünk feltérképezése. Az írisz, azaz a szivárványhártya, valamint a retina, a szemfenék érhálózata is alkalmas egyedi azonosítók izolálására. Az íriszen vonalak, gödrök, mélyedések, más képi struktúrák találhatók véletlenszerű formában és elhelyezkedésben. Fényvillanással ellenőrizhető, hogy élő szemet kapott-e az eszköz, azaz szűkült-e a pupilla. (Felidéződött ezen a ponton az Angyalok és démonok című film.) Az Amerikai Egyesült Államokban 1996 óta alkalmaznak egyes börtönökben íriszfelismerésen alapuló rendszert. Hátránya, hogy csak közelről ad biztos fogódzót, ráadásul öregszik és olykor betegszik a szemünk. Mégis, a retinaazonosítás egy a tízmillióhoz pontosságú, míg az ujjnyomat egy az egymilliós mutatójú.

Minden bizonnyal ez a jövő, ám mivel mindegyik eljárás erős együttműködési hajlandóságot kíván a használóktól, egyelőre a felmérések aggodalmakat közvetítenek. Kovács Tibor elmesélte azt a lehetetlen biztonságpolitikai helyzetet, amikor a fontos és védendő személlyel nehezen vergődnek zöld ágra: a számokat, kódokat nehezen vagy sehogysem jegyzi meg, a biometrikus módszereket elutasítja, nem szeret megfogni semmit. Az ő esetében szóba jöhet a leváltása. Komolyabban pedig például az a japán találmány, ami a kilincsként szolgáló fordító gombokba építi be az érhálózatot azonosító eszközöket. Ha be akar menni egy szobába, muszáj használnia az ajtógombot. Az egyetemi tanár elképzelhetőnek tartja, hogy nagy jövő előtt áll a két érzékeny lap, amely között érintés nélkül húzzuk át a kezünket, így nem kell félni mondjuk a bacilusoktól. (Bőrgyógyászaton például nem igazán nyerő ujjnyomat eszközt alkalmazni.)

Arany Horváth Zsuzsa

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások