Hírek

2015.09.25. 13:27

Mégsem terroristák a Gelsén elfogott menekültek

Gelse – Az eddigi adatok szerint mégsem terroristák a településen csütörtökről péntekre virradó éjszaka elfogott menekültek.

Horváth-Balogh Attila

Az M1 csatorna adta hírül, hogy  a múlt heti röszkei zavargásokban vehetett részt az a két illegális bevándorló, akiket társaikkal Gelsén fogtak el a rendőrök. Előbbiek az egyik migránsvonatról szálltak le. Két fővel szemben felmerült, hogy részt vehettek a múlt heti röszkei zavargásban, ezért terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódnak az ügyükben.

Tájékoztatást kértünk az ORFK kommunikációs szolgálatától, ahonnét délután azt a választ kaptuk, hogy a Gelsén előállított személyek nem tudták igazolni itt tartózkodásuk jogszerűségét, ezért a rendőrség ügyüket idegenrendészeti eljárás lefolytatása céljából átadta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak. A jelenleg rendelkezésre álló adatok vonatkozásában velük szemben bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

A menekültek egyébként türelmesen vártak, amíg kiérkeztek a rendőrök, tudtuk meg annak a vendéglőnek a tulajdonosától, ahova bementek. Fritz Richárd elmondta, a menekültek azt állították: az álló vonatról leszálltak, hogy  cigarettát és élelmiszert vegyenek a faluban. Kérdésére közölték, hogy a vonatuk  Bécsbe megy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!