Megtámadta az autóbusz vezetőjét, mert a helyi járat eléje sorolt a megállóból

2017. április 20., 18:00 szerző: Arany Gábor
komment
Zalaegerszeg - A közúti közlekedés gyakran jár konfliktusokkal amit néhányan úgy gondolnak, hogy erőszakkal kell megtorolni.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Közelmúltban autósok ellen emeltek vádat agresszív magatartásuk miatt. Mindkét büntetőüggyé fajult eset a zalai megyeszékhelyen történt.

A harmincas éveiben járó S. György tavaly október 13-án reggel Zalaegerszegen a Platán soron tartott a Göcseji út felé kisteherautójával, amikor Gasparich úti buszmegállóból kiinduló helyi járat eléje sorolt be. Erre a manőverre kisteherautós úgy reagált, hogy megelőzte az autóbuszt, majd azonnal hirtelen bevágott eléje, ami miatt a helyi járat vezetője vészfékezni kényszerült. Itt még nem szabadultak el az indulatok, mert a két jármű továbbment, de a Göcseji úti lámpánál pirosat kaptak, ekkor a buszsofőr kiszállt és a kisteherautóshoz indult, hogy kérdőre vonja a vészfékezésre kényszerítő manővere miatt. Erre azonban nem került sor, mert amikor S. György meglátta a buszsofőrt, kiugrott a gépkocsijából, megtámadta, a buszsofőr nyakát két kézzel megragadta, megszorította és közben folyamatosan szidalmazta. A szorításból szabaduló ellenfele, ekkor már szintén szidalmazta támadóját, aki erre újra feléje lépett, ám amikor meghallotta, hogy a buszos a rendőrséget akarja hívni, visszament a teherautójához és elhajtott.

A magáról megfeledkezett teherautó-sofőrt az egerszegi járási és nyomozó ügyészség nemrég közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg.

A másik ügy vádlottá lett főszereplője, a húszas éveiben járó N. Dániel tavaly május 16-án délután Zalaegerszegen, az Öreg-hegyen a Rózsadombi utcában tartott személyautójával ismerőse társaságában a Posta utca felé. Az egyik kereszteződésnél szemből érkező gépkocsival találkoztak és a fiatalember úgy észlelte, hogy egymás mellett elhaladva a másik nekiment. Ettől indulatos lett, megfordult járművével és követni kezdte a másik kocsit, közben folyamatosan dudált, villogtatott, hogy megállítsa, amit végül sikerült elérnie a Krókusz utcában. N. Dániel odarohant a másik autóhoz, amiből kiszállt a sofőr és a felesége. A fiatalember ingerülten számon kérte hogy nekiment a gépkocsijának, amiből szóváltás kerekedett. Dániel közönséges stílusban szidalmazta az autóst és a vitába bekapcsolódó asszonyt, majd egyszer nagyobb erővel mellkason rúgta ellenfelét, amitől a férfi hanyatt bezuhant a közeli bokorba. Ezt látva N. Dániel még azt kiabálta:„örülj, hogy nem a fejedet rúgtam meg". Ez után az asszonyra is ráemelte a kezét, de végül nem ütötte meg, csak hadonászott és lesöpörte a szemüveget a nőről, akit le is köpött. Az atrocitás egyik szemtanúja közben értesítette a rendőrséget, így a továbbiakat a járőrök megérkezése akadályozta meg.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte a fiatalember ellen garázdaság vétsége miatt emelt vádat az egerszegi járási és nyomozó ügyészség.

Arany Gábor

2017. április 20., 18:00 szerző: Arany Gábor

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...