Hírek

2015.11.18. 15:23

Megújul a hévízi tó véderdeje

Hévíz – A térség turisztikai beruházásai során vizsgálni kell, hogy ezek milyen hatással lehetnek a hévízi tó vízhozamára és minőségére.

Keszey Ágnes

Ez is elhangozott azon a konferencián, ahol a vállalkozói szféra képviselői ismerkedtek a tó monitorozási rendszerével és kutatási eredményeivel.

„Együtt a hévízi tóért" - e címmel indult két éve egy konzultációsorozat, melyen a először környezetvédő szervezetekkel, majd hatóságokkal tegnap pedig a gazdasági élet szereplőivel, turisztikai szakemberekkel ismertették meg a tavat, annak állapotát és kutatási eredményeit. Mint dr. Kvarda Attila, Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház igazgatója köszöntőjében megfogalmazta: a tó védelme minden pillanatban meghatározó, ebben partnereknek kell lenni a térségben élőknek és dolgozóknak

A hévízi tó az egyetlen olyan gyógyhatású víz, mely természetes medencében várja a fürdőzőket. Vize három naponta teljesen kicserélődik. Ám nem csak gyógyhatásait kell vizsgálni, hanem a természet részeként kell kezelni. A tó fizikai paramétereit közel húsz szonda segítségével folyamatosan mérik és ellenőrzik az adatokat.

A legfontosabbak közé tartozik a a vízhozam, a hőmérséklet és a vízszint. Mivel a tó együtt él a környezettel és folyamatos kölcsönhatásban van az élővilággal, a mellette lévő zöld környezet állapota is fontos.

– A véderdő funkciója, hogy a széltől óvja a tavat. Mivel ezen a területen a fák nagy része elöregedett, ezért fontos a rekonstrukciója, mely terveink szerint a jövő évben megvalósulhat – mondta el ismertette a vizsgálatokat Németh György, a tófürdő környezetvédelmi vezetője.

A résztvevők megcsodálhatták a tavat is, melynek vizsgálatáról  Németh György szólt
Fotó: Keszey Ágnes

A tó és környéke állapotának megőrzését szigorú előírások szabályozzák, mint például a vízgyűjtő gazdálkodási terv, melynek most készül az elkövetkezendő évek feladatait meghatározó frissítése. Ebben és a mindennapi életben is össze kell hangolni a természetvédelmi, gyógyászati és turisztikai szempontokat,

– Azok a fejlesztések, melyek ugyanazt a vízrendszert érik el, melyek ugyanazt a vízrendszert érik le, amely a tavat táplálja, a kutak üzembe helyezése előtt alaposan meg kell vizsgálni, milyen mértékben lehet ezt kihasználni. Hatással lehet a vízminőségre, a hőmérsékletre és akár a többi hasznosítónál is történhetnek változások, mert átalakíthatják az áramlási rendszert – emelte ki lapunknak az egyik előadó, Tóth György, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, tudományos főmunkatársa.

Ám nem csak az új létesítmények megvalósítása, hanem a mindennapi élet során is vannak olyan korlátozások, melyek a tó és a természet védelmét szolgálják.

– Nyilván maximalizálni kell a tóban lévő emberek mennyiségét, akiknek tudniuk kell, hogy lehetőleg ne kenjék be napolajjal magukat és hogy együtt éljenek azokkal az élőlényekkel, akikkel a vízben találkoznak. Bár ahogy látom, ez egyre inkább közismert. De sokszor látunk elszórt szemetet, vandalizmus, de ezen szemléletformáló programokkal próbálunk segíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!