Hírek

2014.04.17. 15:45

Megújuló harangláb

Iklódbördőce - Különleges megvilágítást kapnak felújításuk után a település haranglábai, a fény belülről árad kifelé. A munkálatok egy komplex faluképmegújító programnak képezik részét.

Gyuricza Ferenc

Az egykor két önálló település, Kerkaiklód és Bördőce egyesítésével létrehozott községnek a történelmi múlt miatt értelemszerűen két haranglába is volt. A bördőcei településrészé egy kisebb kápolnához csatlakozik, míg az iklódi önállóan, egymagában áll az út szélén. Ezt a két szakrális épületet újíttatja fel most a település önkormányzata.

– Még az elmúlt esztendőben kezdtük el azt a faluképmegújító programunkat, amihez mintegy hatmillió forintnyi támogatást kaptunk a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól – mondta Sabján Krisztián polgármester. – Ezen összeg nagyobb részét a bördőcei temető ravatalozójának felújítására és bővítésére, s az ottani kerítés kiépítésére fordítottuk, de a pályázati támogatás elegendő volt arra is, hogy a faluban álló haranglábakat szintén felújíttassuk.

Sabján Krisztián polgármester az iklód falurész felújítás alatt álló haranglábjánál. Pályázati támogatás fedezi a költségeket. Fotó: Gyuricza Ferenc

A munkálatokról a polgármester elmondta: azok a külső és belső vakolat felújítására, a tetőhéjalás cseréjére, valamint az elektronikai és gépészeti berendezések szerelésére egyaránt kiterjednek.

– Egy helyi lakos, Kárpáti János felajánlásának köszönhetően a bördőcei kápolnába egy faragott faoltár is kerül – folytatta Sabján Krisztián, majd hozzátette még: mindkét építmény igencsak rossz állapotban volt, annak ellenére is, hogy néhány esztendeje már történtek rajtuk állagmegóvási munkálatok. A mostani felújítástól azt várják, hogy a település ékessége legyen a két harangláb. Ezt a célt szolgálja a megvilágítás is, amely nemcsak különleges, de energiatakarékos is lesz, hiszen az áramot a napenergiából nyerik, s a folyamatos üzemmódot akkumulátorok beiktatásával kívánják biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!