Mentek a levesbe... - A közmunkások tyúkokat is nevelnek Petriventén

2017. január 19., 18:44 szerző: Benedek Bálint fotós: Szakony Attila
komment
Petrivente - Az elöregedett tyúkállomány példányait konyhakészen, megpucolva értékesítette a helyi önkormányzat.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A polgármester, dr. Korcsmáros Krisztián leleményesen a Facebookon keresztül hirdette meg a nem mindennapi akciót, az érdekes felhívás hatására néhány óra alatt elkeltek a szárnyasok.

- A Start közmunkaprogramon keresztül az önkormányzat minden évben pályázik, hogy értéket teremtő munkát adjon a közfoglalkoztatott lakosoknak - mondta a településvezető. - Ennek egyik pillére a tojótyúkok tartása, erre már második alkalommal került sor. Úgy határoztunk, hogy mivel ezzel a fajta verzióval a környéken nem találkoztunk, hát belevágunk. Persze ehhez szorosan kapcsolódik a tojások értékesítése is.

Fotó: Szakony Attila

Indításként a programon keresztül 2015-ben 250 bábolnai tyúkot vásároltak, s beruházásra szánt összeggel támogatták az elképzeléseiket.

- Tavaly majdnem kétmillió forintot használtunk fel az infrastruktúra fejlesztésre, hiszen a volt óvoda épületében és annak környékén alakítottuk ki a minden szabványnak megfelelő farmunkat - folytatta dr. Korcsmáros Krisztián. - Az egykori intézmény tárolóként működik, míg az épület mögötti faház némi bővítés után két helyiséggel is gazdagodott, ott tartjuk a tyúkokat. Az elnyert jelentős összegből többek között szellőzőrendszert és villamos hálózatot építettünk ki. Szerencsére a közmunkások számára rendezett feltételeket teremthettünk, különálló szociális helyiségeket alakítottunk ki.

Az épület bővítése, fejlesztése folyamatos, ebben az évben például a nyílászárókat cserélnék le, s amint a források engedik, további terveken gondolkoznak. Ami biztos: a tojótyúkok maradnak.

- Újabb 250 tyúk beszerzését tervezzük - folytatta. - Azonban mivel a meglévő állomány példányai elmúltak 1,5 évesek, ezért úgy döntöttük, konyhakészen, csomagolva értékesítünk közel 150 tyúkot. A kiváló horvát kapcsolatnak hála, a szárnyasok szakszerű bontását a tótszentmártoni feldolgozóüzem vállalta.

Kuzma Ibolya mintha csak a sajátjait gondozná. A tyúkoknak szánt kukoricát a faluban termelik meg

A friss házi tojásokból a település lakóin kívül éttermek is vásárolnak, a befolyt pénzt pedig szintén a fejlesztésekre különítik el.

- A saját földjeinken mezőgazdasági tevékenységet is végzünk - mondta a településvezető. - Többek között a tyúkoknak kukoricát is termesztettünk.

Benedek Bálint

2017. január 19., 18:44 szerző: Benedek Bálint fotós: Szakony Attila

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...