Hírek

2016.02.24. 14:20

Mia delfinterápiáját támogatnák

Nagykanizsa – Lapunk már többször is beszámolt arról, hogy az 5 esztendős kislány, Nagy-Bozsoky Mia életminőségének javításához delfinterápiára van szükség.

Horváth-Balogh Attila

A koraszülött kislány születése után kétoldali agyvérzést kapott. Szövődmények léptek fel, sérült az agy nagymozgásért és finommotorikáért felelős része is. Mia állapotán az úgynevezett delfinterápia javíthatna, a 10 alkalomból álló kezelésre Törökországban kerülne sor. Ennek költségét, kétmillió forintot azonban a család önerőből nem tudja előteremteni, ezért gyűjtés indult, a jó ügy mellé állt a város polgármestere, Dénes Sándor is. Sajtótájékoztatójukon pedig a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület és partnerei is jelezték támogatásukat, bejelentették: március 11-én jótékonysági rendezvényt tartanak a Medgyaszay Házban.

Mia gyógykezeltetése kétmillió forintba kerül, tehát elkél a segítség Fotó: Szakony Attila

– Számos művészeti csoportot megkerestünk az ügyben és szinte kivétel nélkül vállalták a fellépést a Batthyány Gimnázium Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskarától kezdve, a Szkes Dance Tánccsoporton át a Hevesi Sándor Versmondó Körig, illetve a Tüttő János Nótaklubig – hallottuk Nikolics Zsannától, az egyik főszervezőtől, a "Mit tehetnék érted?" karitatív ifjúsági csoport vezetőjétől.

Budavölgyi Kálmán, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület ügyvezető elnöke szerint példás összefogás alakult ki Mia megsegítéséért, amihez a város közössége úgy csatlakozhat, hogy részt vesz a rendezvényen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!