Hírek

2013.09.02. 19:27

Minden összejött a Balatonnál, de van még tennivaló

Keszthely – A Balatonnál az elmúlt húsz évben egyszer sem volt annyi vendég, mint tavaly – hallani a tóparton. Többen azt mondják, minden feltétel összejött, de ez nem azt jelenti, hogy hátra lehetne dőlni.

Sámel József

Ami biztos: a strandok üzemeltetőinek – Zalában Balatongyöröktől Keszthelyig – idén egyáltalán nem lehet okuk panaszra. Bár a nyár nehezen indult, a főszezon nagyon bejött, hetekig tartósan harminc fok felett alakult a hőmérséklet, s még esőnap sem volt. A víz mennyisége és minősége sem hagyott kívánnivalót maga után. Azaz fürdőzés szempontjából teljesen zavartalan volt a szezon. Megerősítette ezt Csendes Antal, a keszthelyi Városüzemeltető Kft. strand divíziójának vezetője is.– A Balaton, a strand, biztos pont volt az idén a turisták körében – fogalmazott a vezető.

I– A városi strand befogadó képessége 3300 fő, annyit elárulhatok, hogy ezt a szintet azért nem értük el – folytatta. – De nem panaszkodhatunk, jó szezont zártunk, a tavalyinál is jobbat – fogalmazott. – A vendégeink túlnyomó többsége magyar volt, de érkeztek az eddiginél nagyobb számban csehek, lengyelek és oroszok is. Természetesen a hazai turisták előszeretettel használták a SZÉP-kártyát. A szezonnak immár vége, de a strandok még nyitva tartanak, hiszen alakulhat úgy az időjárás, hogy lehet még fürdeni a tóban.

A nagy számok törvénye alapján a strandi vendéglátósok is nagyobb forgalmat bonyolítottak. Aggályaik azonban vannak, hiszen az emberek – főként a magyarok – alaposan átgondolják, mire költenek. A szállás, a parkolási költség mellett a vendéglátásra fordítandó összeg bizony háttérbe szorul. Hatványozottan érezték ezt idén Keszthely központjában, éppen azért, mert a többség, ha tehette, strandolt.

– Kettős mércével, vegyes érzelmekkel nézem az idei nyarat, ami egyébként meglehetősen későn indult, s a hideg tavasz is rányomta bélyegét. A Balaton, a strand vonzó volt, hiszen minden kedvezően alakult. Másrészt éppen emiatt a kánikulában sokszor üres volt a város. Ez nem kedvezett például a sétálóutcai üzleteknek – mondta Pliskó József, aki vendéglátóhelyeket működtet a központban. – Összefoglalva: rövid, de intenzív volt a szezon, s nem egyenletesen, hanem inkább hullámokban érkeztek a vendégek. Augusztus 20-a után pedig újra kiürült a belváros.

A másik, hogy a turisták – legfőképpen a magyarok – nem nagyon költenek. A külföldiek pedig azért meglehetősen kevesen voltak.
„Kissé sápadt volt a szezon” – jelentette ki érdeklődésünkre a múzeumokat működtető Túri Török Tibor. Azt mondta, a tavalyihoz képest mintegy húszszázalékos visszaesést tapasztalt, igazi tömeg szerinte tizennégy esztendeje volt a térségben.– Siófok és Balatonfüred valóban tele volt vendéggel, Keszthely és környéke e tekintetben lemaradt – tette hozzá. – Egyszerűen látszik, hogy az embereknek nincs pénze. Sokan örülnek, ha a szállást ki tudják fizetni, de másra már nem nagyon költenek. Nem azért, mert nem akarnak, hanem mert nem tudnak. Átgondolják, hogy beülnek-e egy kávéra, vagy megváltják-e belépőjüket a múzeumokba. A tapasztalatom, hogy egyre inkább visszatér a hűtőtáskás turizmus, a családok jó része nem vendéglőkben, hanem boltokból étkezik. Úgy látom, kell még 2-3 év, hogy érezhetően javuljon a helyzet, s ez a Balatonnál is minden tekintetben lecsapódjon. Bízom benne, hogy szép utószezon elé nézünk, hiszen Keszthelyen és környékén számos lehetőség akad. Ebben Siófok és Balatonfüred előtt állunk.

A Helikon kastélymúzeum ősszel is sok vendéget vár. Pálinkás Róbert igazgató elmondta: összességében eddig sikerült teljesíteniük a célkitűzéseket.
– Az idei évre öt százalékkal nagyobb vendégforgalmat terveztünk. Ezt az első hat hónapban túlteljesítettük, júliusban és augusztusban azonban a kánikula miatt kevesebben jöttek, inkább a strandot választották – árulta el, megjegyezve: összességében mégis hozták az eddigi időszakot. – Amikor hűvösebbre fordult az idő, rengetegen jöttek. A leglátogatottabb napon 3800, az ingyenes augusztus 20-án 6800 vendége volt a kastélynak.

Az idén a szálláshelyek sem panaszkodhattak, inkább a vendégek. Nem másra, mint arra: ha nem időben kerestek, bizony alig találtak helyet.– A jó idő tükröződött a szálláshelyek foglaltságában is – mondta Fazekas József György, a keszthelyi Helikon Hotel igazgatója.
– Esetünkben a június még gyenge volt, de ez tendencia. Akkor még javában tart az iskola, s a szabadságokat is későbbre tervezik az emberek, a családok. A július és augusztus jól alakult, köszönhetően annak is, hogy vívó Európa bajnokságnak adtunk helyet, s gyermekcsoport is lakott heteken át a hotelben. Összességében legalább olyan évet zártunk, mint a tavalyi volt.S hogy az idei eredmények a jövőre nézve kecsegtetőek-e? Nos, Tar László, a Nyugat-Balatoni Térségmarketing Kht. ügyvezetője hangsúlyozza: szerencsésen alakultak a feltételek, de sok még a tennivaló.

– Egy biztos, elégedetten nem dőlhetünk hátra a székünkben, mondván: jövőre automatikusan hasonlóan alakul a balatoni turizmus – fogalmazott. – A tavasz gyengén alakult, a nyár későn jött. A főszezon jól alakult, ez abból is látszott, hogy alig lehetett szálláshelyet találni. A legtöbb vendég magyar volt, talán azért is, mert sokan lemondtak a külföldi nyaralásról, s a SZÉP-kártyát használva a Balatont részesítették előnyben. Németországból ismét kevesebben jöttek, de a szláv vendégkör tovább erősödött. A tó minden tekintetben kiváló paraméterekkel bírt, az időjárás nagyon jól alakult. Mindez erősítette a szezont, a vendégek felfedezték a Balatont, s jól érezték magukat.

De, mi lett volna például, ha beüt egy hetes eső a főszezon kellős közepén? Azt hiszem, most problémákról beszélhetnénk. Látszik, hogy van még tennivaló a tónál, gondolok itt a programokra, vagy éppen a szálláshelyek bővítésére, de a medencék létesítése is fontos lenne. Összegezve: idén sokan kaptak pozitív élményeket a Balatonról, a Balatonnál. Emiatt várható, hogy jövőre ismét sok turista érkezik majd a tóhoz. Amellett, hogy bízunk az időjárás, a természet kegyeiben, meg kell tartanunk az élményeket nyújtó alapokat, dolgozva a turizmusért. Az, hogy az idei szezon jól alakult, nem azt jelenti, hogy nincs tennivaló...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!