Hírek

2017.03.10. 14:35

Néhány méter könyv? - Monok István magánkönyvtára 22 ezer kötetet számlál

Építőiparból az irodalmárok közé? Most meg látogatás a régi szakközépiskolába? Azért, hogy a mai diákokat győzködje, nincs felesleges tudás? Még a versolvasás se az? Erre vállalkozott Monok István.

Arany Horváth Zsuzsa

A jellegzetes hosszú szakáll még nem díszítette az arcát, amikor a hetvenes években a zalaegerszegi, akkor még nem Széchenyi Istvánról, hanem Dimitrovról elnevezett építőipari szakközépiskola padjait koptatta Monok Pista. (A becéző keresztnevet csak azért merem leírni, mert később, egy másik városban iskolatársa lehettem.) Akiről szó van, az dr. Monok István Széchenyi-díjas professzor, a művelődéstörténeti tudományok akadémiai doktora, számtalan egyetem tanára, az ország legnagyobb könyvtárának volt főigazgatója. A minap egykori középiskolájába invitálták. A diákok nem mindennapi élettörténettel ismerkedhettek meg.

Miért lett bölcsész, holott egyáltalán nem annak indult?

Természetesen egy lány az oka, tudták meg a mostani széchenyisek. A kőműves édesapa fia súlyemeléssel is foglalkozott, amikor egy nyári edzőtáborban kisiskolásokat kísérő bölcsészhallgató hölggyel találkozott. („Azt mondta, bunkó vagyok".) Fogta magát, hazatérve leadta a sportszerelést, bement a könyvtárba és végigolvasta a polcokat, úgy gondolta, nem lehet olyan nagy dolog pár méter könyvön átrágnia magát. Az olvasást azóta se hagyta abba, a lány persze más utakon jár. („A katonaságnál még a fogdában is olvastam.")

Hallgatósága előtt végzett egy kis számítást: ha tízéves korunktól minden héten elolvasunk egy könyvet, körülbelül 3000 darabbal végzünk hetvenéves korunkig. Monok István magánkönyvtára 22 ezer kötetet számlál. („A feleségem azt mondja, nem tudok meglenni anélkül, hogy egy könyvtárat vezessek.")

Szóval egészen biztos, hogy az emberiség könyvekbe hordott tudásának elenyésző kis szeletét vehetjük magunkhoz, de az internetnek köszönhetően legalább látjuk, hogy mi minden nem fér bele az életünkbe.

Dr. Monok István: A szellemi áramlat útján járva kutatható, kik, mikor, mit olvasnak Fotó: Katona Tibor

A statikus mérnökhallgatóként először a műegyetemen indult professzor szerint csak látszólag egyszerűbb a dolga a bölcsésznek. Igaz, hogy egy híd nem dőlhet össze, tehát ott csak ötösre lehet teljesíteni, de a kimondott, leírt szó, a művelődés ezernyi eleme hosszú távra határozza meg a gondolkodást. (Monok István évtizedek óta kutatja a XVII-XVIII. századi magyar művelődéstörténetet, magyarán azt, hogy annak idején mit olvastak a magyar főurak s mások, és ez miképp hatott a magyar társadalomra. Nincs olyan levéltár a Kárpát-medencében, ahol ne járt volna hagyatéki leveleket olvasva, hiszen azokból derült ki, volt-e könyv az örökségben.)

Amíg Párizsban már a XV. században működött orvosi szakkönyvesbolt, nálunk csak a XIX. század végén, jelezte el- vagy lemaradásunkat.

Nagyobb bajnak tartja, ha egy-egy nemzedék nem jut hozzá a tudáshoz, a műveltséghez, ha szellemileg parlagon marad, mintha leszakad egy híd. A tudás gondolkodni tanít, összefüggésekre ébreszt rá, ezért tantárgytól függetlenül nagy a tanárok felelőssége, és nincs felesleges tudás, nem beszélve arról, hogy a sokféle (európai) nézőpont megismerése tehet toleránssá, elfogadóvá. A századokba visszanézve, analógiát látva érthetjük meg jelenünk működését. Az egyetemi tanár úgy látja, az ókor óta nem sokat változott például a hatalommechanizmus: vagy önmaga részévé tesz, vagy eltapos. Ám a tudás, az ismeret kiemelhet: „ki gondolta volna, hogy az egyszerű zalai kőműves fia, aki én vagyok, a Japán császárral fog egyszer találkozni?"

Arra intette ifjú hallgatóságát, nem baj, ha nem döntenek túl korán arról, mihez is fogjanak majd az életben, nem olyan könnyű kitalálni azt. Ezért ne hagyják magukat beskatulyázni, beszűkíteni! Érdeklődjenek minden iránt, ami eléjük kerül, ne alkalmazkodjanak a jelenlegi szakmunkásképzést meghatározó elgondoláshoz, miszerint nekik csak annyit kell tudni, ami a munkájukhoz kell, hiszen így lesznek befolyásolhatók. („Mindenféle bolondságot tessék tanulni.")

A műveltségeszményre térve vázolta, 25-30 évvel ezelőtt a humánismeretek képezték a magas műveltség elemeit, ez mára megváltozott, a természettudományok jogot nyertek, igaz, most meg csak a gyakorlati tudás az isten. Annyira, hogy ma a bölcsészetre fordított pénzt tartják imitt-amott felesleges kiadásnak. Ami persze relatíve alig valami. („A kőröshegyi völgyhíd 32 milliárdba került, ez az MTA 100 éves költségvetése.")

Szomorú adatról is tájékoztatott a vendég: 30 év alatt a 18 éves érettségizők 12 ezres aktív szókincse 2000 alá esett. Biztatta a diákokat, ne engedjék, hogy a generációjuk tudatlan maradjon, sőt, amit tudnak, abban legyenek ők a legjobbak, közben őrizzék meg gondolkodásuk nyitottságát és a megismert tények alapján cselekedjenek. A műveltség véd meg minden szélsőségtől, s ez majd nemcsak jó munkát, de jó minőségű életet jelent. („Közgazdász fiam sem érti, miért engem hívnak például Sao Paolo-ba előadást tartani az erdélyi műveltségről. Mert én ástam bele magam legjobban.")

Dr. Monok István Zalamerenyén született 1956-ban. Szegeden 1982-ben szerzett magyar-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet, Budapesten az ELTE-n 1987-ben könyvtárosit. Egyetemi doktor 1983-ban, az irodalomtudomány kandidátusa 1992-ben, az MTA művelődéstörténet-tudományi doktora 2011-től. Főiskolai tanár volt Szegeden, egyetemi docens az Eszterházy Károly Főiskolán Egerben.

Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt 1999-2009 között, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgatója, valamint az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola mellett több egyetem meghívott előadója.

Nős, 4 felnőtt gyermek édesapja.

Már nem is írnak krétával?

A társaság alighanem nem gondolta, hogy ilyen jól szórakozik. Mondták, jön egy fazon, aki ide járt, most meg professzor, könyvtáros. Aha, gondolom, ezt gondolták. Oké, egy óra, azután mehetünk haza vagy ebédelni, és talán a telefont se kell kikapcsolni közben.

Az egy órából másfél lett, ennyihez van szokva az előadó, bár az egyetemisták se figyelnek folyton. De általában mindig akad egy-kettő, akiért érdemes. Ezúttal láthatóan nagy sikerélménnyel távozhatott. Amit adott, annak nem a közben észrevétlen elhullajtott ismeretanyag volt a lényege. (Pedig az se volt semmi, hogy a srácok szavait használjam: beszélt Nagy Károlyról, Lutherről, a niceai zsinatról, Robin Hoodról, Galíciáról, a mérhetetlen japán turizmus állami szubvenciójáról, Kopernikuszról, a vasbordájúakról, Cromwellről, a párizsi rózsa-vonalról.) A nagy dolog: a gyerekek önmagukba vetett hittel távozhattak. Ha eddig úgy voltak vele: „béna vagyok, úgyse tudom, a fater meg a tanár is csak cseszeget", mostantól muszáj elképzelniük maguknak valami mást, valami jobbat. Ha a Monok mondja. Aki végigcsinálta. Nem hiteget, hogy könnyű lett volna, hozzáteszi, nem árt, ha kéznél van némi szorgalom, de azt biztosan állítja, mindenkiben ott van az, ami hasznára lehet. Ez pedig a kíváncsiság a világ dolgai iránt, az előttünk járók által összelapátolt tudás megismerése iránt. A hordozók is a kezünkre játszanak. Ha ciki ódon olvasótermekben görnyedni, semmi gond, könyvtárakat, lexikonok garmadáját hordjuk a zsebünkben okostelefon képében. Ma már a táblára se krétával írnak a tanárok.

Monok István mesélte, a nyugati műveltség általában egy területen megy mélyre, a kelet-európai ellenben eddig széles merítésben sok mindenről tárolt ismeretet. Ma már egyvalamiben is alig tud valamit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!