Hírek

2017.07.30. 13:10

Múlt századi mezőgazdasági gépek a keszthelyi majortörténeti kiállítóhelyen

KESZTHELY Akit érdekel, hogyan zajlott a múlt században a mezőgazdasági munka, az nem csalódott a szombaton, 12. alkalommal megrendezett majorbéli géptalálkozón. Ahol a bemutatók mellett saját kezűleg is ki lehetett próbálni például a cséphadarást.

Pásztor András

Fantasztikus időutazásra invitálta az érdeklődőket a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelye.

– Festetics György, a Georgikonnal egy időben, 1797-ben alapította a majort is, ami 1848-ig önálló tangazdaságként működött – elevenítette fel a történelmet dr. Szabóné Lázár Ibolya, a kiállítóhely vezetője, aki hozzátette: a kor legismertebb gazdasági szakemberei tanítottak az egyetemen, és egyben a tangazdaságot is irányították. A major a gyakorlati oktatás és a kísérleti gazdálkodás színtere is volt. Gyakran próbáltak ki külföldről hozott eszközöket, új termékeket, eljárásokat, minderről kimutatásokat is vezettek. Ennek köszönhető, hogy ilyen sok eszköz maradt a majorban.

A több mint száz éves bécsi Hoffer-féle cséplőgépet igazi kuriózum volt működés közben figyelni Fotó: Szakony Attila

A major múlt századi gépei mellett, régi traktorokat is láthatott a közönség, a gyűjtők pedig szívesen meséltek kedvenceikről. Ezzel együtt a legnagyobb érdeklődés a cséplés bemutatót övezte, ahol a kézi eszközök, cséphadarók kipróbálása mellett kézi hajtású gépeket, s az elsők között készített bécsi Hoffer-féle cséplőgépet is láthatta működés közben a közönség.

Belényesi Hunor (balról) és Szabó Szabolcs egy kézi meghajtású szöges-dobos cséplőgépet hajt. A rendezvényen számos ehhez hasonló eszközt próbálhattak ki az érdeklődők  Fotó: Szakony Attila

– Az aratás után a cséplés jelentette a legnagyobb munkát a földeken, 20-25 fős cséplőbandák járták a vidéket és bérmunkában dolgoztak – mesélte a somogyi Nagyberkiből érkezett Zelfel György, akinek bandája korhű bemutatót tartott. – Én még a szüleimtől láttam ezt a munkát. Már gyermekként is tetszett a nagy masina dübörgő hangja, ráadásul varázslatos volt látni, ahogy a gép tetején betették a kévét, majd alul kiperegtek a búzaszemek. Később gyűjtővé váltam, odahaza nekem is jópár ehhez hasonló gépem van – mutatta a nyersolajas traktorral hajtott cséplőgépet.

A cséplés és aratás mellett, azt is bemutatták szombaton a majorban, hogy miként zajlott a szántás a múlt században.

– A szántásra kijelölt földterület egyik és másik végénél is felállítottak egy Fowler-féle hatalmas gőzgépet, melyek aztán ide-oda mozgatták az ekét – magyarázta Lévai Sándor, aki az ország legnagyobb mezőgazdasági gépgyűjteményével büszkélkedhet, és ezúttal is több régi masinát hozott magával Gyöngyösről a gépkedvelők nagy örömére.

A múlt századi mezőgazdasági eszközök és gépek mellett népzenei koncertek és gyermekjátékok is várták szombaton az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!