Hírek

2017.05.11. 14:15

Megszűnő járatok Nagykanizsán, kiakadtak az utasok

Több olvasónk is panaszolta, hogy május elsejével számukra fontos helyi autóbuszjáratok szűntek meg.

Horváth-Balogh Attila

Van, aki azt tette szóvá, hogy a megszűnő járatokról nem kapott tájékoztatást, így az intézkedés meglepetésként érte. Rikter Katalin olvasónk ezt írta levelében: „Május 1-vel Nagykanizsán több helyi járat menetrendjében jelentős változások történtek, de erről eddig semmiféle információ nem jelent meg a lapban (sőt, egyik helyi portálra se lett feltéve). Hatezer forintért veszem a bérletet, ezért úgy gondolom, jogomban áll tudni, mire számíthatok a jövőben és alkalmat kellett volna kapnom arra is, hogy kifejtsem esetleges észrevételeimet.” „A C3-as Tesco-s járat teljesen megszűnik, a 20-as járatnál kimarad a 7.15-ös, a 8-asnál is több változás lesz; erről is szállóigeként van tudomásom.” – írta levelében. Szintén járatmegszűnéssel kapcsolatos panasszal kereste meg lapunkat Nagykanizsa palini városrészében élő Balogh-Bognár Ilona.

– Utastársaimmal azt fájlaljuk, hogy a palini futballpályától 6.35-kor a városba induló buszjárat megszűnt – szögezte le. – Holott ez a járat kiváló volt annak, aki 7-re, fél nyolcra járt dolgozni és a középiskolásoknak is, akik nulladik órára igyekeztek. Most, hogy megszűnt, választhatunk: későbbi járattal megyünk, de akkor elkésünk, vagy fel kell kelni a gyerekekkel fél-egy órával korábban. Ugyan jönnek be helyközi járatok, de azok ha késve érkeznek, az időveszteség miatt meg sem állnak, mert feszes a menetrendjük és a buszállomásra érkezés után perceken belül indulniuk is kell tovább. Most itt tartunk és aláírásgyűjtést indítottunk (már több, mint félszáz szignó összegyűlt), hogy visszakapjuk a járatot. Egyeztettünk a szolgáltató helyi vezetőjével is, aki segítőkésznek mutatkozott, ezért bízunk az akciónk sikerében.

A minket megkereső olvasó, Balogh-Bognár Ilona Farkas Lilla aláírását kéri

Olvasóink felvetéseivel megkerestük az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-t is. Innét Kuti Piroska kommunikációs csoportvezető azt a választ adta: az autóbusz-menetrend módosításával kapcsolatos javaslatot eljuttatták az önkormányzathoz, melyben társaságuk az elvárt költségcsökkentés mellett egyúttal jelezte a városvezetés részére azt is, hogy a változások, intézkedések milyen hatással lehetnek az utasforgalomra. A módosítás bevezetéséről az önkormányzat közgyűlése döntött 2017. március 30-ai ülésén. Az előterjesztés március 24-től olvasható a város honlapján, annak meghirdetését az ÉNYKK a honlapján és a helyben szokásos módon, menetrendi értesítők kihelyezésével végezte el. A módosítás kapcsán beérkezett utas-észrevételeket pedig a társaság folyamatosan elemzi, s azokat az önkormányzat felé szakmai javaslataival kiegészítve továbbítja.

A konkrét felvetésekre reagálva jelezte, hogy a Palinból közlekedő helyi autóbuszok mellett számos helyközi autóbuszjárat is eljutási lehetőséget biztosít az autóbuszállomásra, így a kérdéses napszakban 6:04, 6:16 és 6:59 órakor (Magvető utca) is indulnak autóbuszjáratok.

Végül hozzátette: a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. az áruház kiszolgálása érdekében létrejött szerződést felmondta, a „teszkós” járat ezért szűnt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!