Letekernek az Adriára - A bringás egyesület tagjai Novi Vinodolskit vették célba

2017. augusztus 11., 16:58 szerző: Szabó Zsófia fotós: Szakony Attila
komment
NAGYKANIZSA Közel negyvenfős társaság pattant tegnap két kerékre az Erzsébet téren, hogy lekerekezzen a horvát tengerhez.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

– Nem nagy, mindössze négyszáz kilométeres távról van szó, amit a kevésbé gyakorlott kerékpározók is viszonylag könnyen teljesíthetnek. Bár nem csak sík területeken kerekezünk, hanem hegyekkel-dombokkal tarkított vidékeken is – árulta el Jankovics Ferenc, a Teker Egyesület alelnöke, alapító tagja. – Olyan, mintha duplán tennénk meg a Balaton-kört. Ez adta annak idején is az ötletet, amikor először indultunk útnak a horvát tengerhez. Mivel a magyart számtalanszor körbetekertük már – nevetett Jankovics Ferenc. Elárulta: az úti cél a Kvarner-öbölben lévő városka, Novi Vinodolski.

– Természetesen többször tartunk pihenőt – tette hozzá. – Péntek éjjel Zágráb mellett alszunk, majd másnap folytatjuk az utat. Nem a sztrádán megyünk, hanem a régi úton, ami szép falvakon, hangulatos városokon halad. A vasárnap az egész napos fürdésről szól. Azután busszal jövünk majd vissza Nagykanizsára – összegezte a csapat alelnöke.

Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

A tengeri-turnéhoz nem csak bejáratott országúti versenybringáikat vitték a Tekeres, fiatal és középkorú hölgyek, urak, hanem rengeteg banánt, müzlit és frissítőt is.

A tervek szerint a csapat szombat este érkezik meg az öbölhöz.

Szabó Zsófia

2017. augusztus 11., 16:58 szerző: Szabó Zsófia fotós: Szakony Attila

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...