Hírek

2017.09.05. 14:27

Merre halad a szakképzés? - Konferencián tájékoztattak a változásokról Nagykanizsán

NAGYKANIZSA Az elmúlt időszak tapasztalatairól és az elkövetkezendő időszak kihívásairól is szó esett tegnap azon a regionális szakképzési és felnőttképzési konferencián, amelyre általános iskolai igazgatókat és pedagógusokat vártak.

Pásztor András

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által szervezett konferencián Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Mint azt jelezte: örül, hogy a tájékoztatóra iskolaigazgatók, s osztályfőnökök is eljöttek, hiszen ezen szakembereknek döntő szerepe van abban: mennyi fiatal választja a jövőben a szakképzést.

– A szakképzés a magyar gazdaság jövőjének fontos záloga, hiszen egy munkaalapú társadalomban minőségi tudással rendelkező emberekre van szükség – ezt már Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár mondta, aki hozzátette: a következő tíz évben 21. századi feltételeket biztosítanak a szakképzésben, s ebbe nem csak az intézményi és tárgyi feltételek korszerűsítése, de a megszerezhető tudás minősége is beletartozik.

A tegnapi regionális  konferencia szervezői. Dr. Polay József, a kanizsai kamara elnöke (balról), dr. Kanzsalics Eszter, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal főigazgatója, Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, Pölöskei Gáborné, helyettes államtitkár és Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai főigazgató helyettese beszélget - Fotó: Szakony Attila

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a jövőben vállalati tanműhelyek fejlesztésére és cégen belüli képzésekre, átképzésekre is lehet majd pályázni.

A hazai szakképzés megújításának részleteiről Pölöskei Gáborné, helyettes államtitkár szólt. Mint mondta: a jövőben egységes minőségbiztosítási rendszert kell kialakítani valamennyi szakképzési centrumban, emellett a következő tanévtől bevezetésre kerül az úgynevezett szabadsáv fogalma, ami azt jelenti, hogy a diákok 10. osztályt követően olyan tantárgyakat, képzéseket, készségeket sajátíthatnak el – gépírás, pénzügyi ismeretek, autóvezetés –, amelyek szükségesek lesznek a technikusi végzettséghez, illetőleg hasznosnak bizonyulnak később a munkaerőpiacon.

– Ma a szakgimnáziumok egyik legfontosabb feladata, hogy technikusokat képezzenek, a gazdaságnak ugyanis olyan jól képzett középvezetőkre van szüksége, akik képesek az önálló problémamegoldásra – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, majd arra kérte az általános iskola igazgatókat és osztályfőnököket: győzzék meg a fiatalokat és szüleiket, hogy a szakmaszerzés biztos egzisztenciát jelent, de nem zárja ki a későbbi továbbtanulás lehetőségét sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!