Hírek

2017.03.01. 19:23

Bezárják a Kanizsán és Lentiben is üzemeltetett telephelyeket - Több, mint háromszáz embert bocsátottak el

Nagykanizsa, Lenti - Több mint 300 dolgozójától vált meg az autóbelsőket, üléshuzatokat gyártó Prevent Premium & Interior Kft.

Korosa Titanilla

A cégnek Kanizsán, Lentiben és Körmenden is volt telephelye. Az MTI értesülései szerint a társaság bosnyák és román ügyvezetője döntött úgy, hogy a teljes magyarországi tevékenységet beszüntetik, a gépeket Bosznia-Hercegovinába telepítik át, a telephelyeket pedig eladják.

Ugyanez a cégcsoport korábban Car-Inside Kft. néven működött Vas és Zala megyében, négy telephelyen, ám akkor is valami hasonló történt, ugyanis 2012-ben az akkor mintegy 800 dolgozót foglalkoztató cégcsoport Jánosházán és Lentiben szüntette meg a termelést és küldött el mintegy 300 dolgozót, de később Lentiben újraindult a termelés. Egy évre rá viszont felszámolási eljárás indult a Car-Inside ellen, mert több millió eurós tartozást halmozott fel.

Az autóbelsőket és üléshuzatokat gyártó cég nagykanizsai telephelyén két évig dolgozott egy somogyi kistelepülésen élő hölgy, aki a kollégáival együtt épp egy hónapja értesült arról, hogy a vállalat beszünteti a hazai termelést.- Mindenkit teljesen megdöbbentett a bejelentés, bár a korábbi hónapokban küldtek el embereket, de gyárbezárásra azért nem számítottunk - fogalmazott. - Aki kért, kapott ajánlólevelet, hogy később könnyebben elhelyezkedhessen.Az inkognitóban maradó hölgy tréner beosztásban a varrók munkáját és a bérkartonokat ellenőrizte, a minőség, valamint a teljesítmény nyomonkövetését végezte.

- Nem tudom teljesen biztosan, de Kanizsán közel száz ember munkája szűnt meg - mondta. - A munkaadónk mindent elkövetett, hogy minél fájdalommentesebb legyen a búcsú, ezért még állásbörzét is szerveztek.A somogyi hölgy és kollégáinak többsége élt a lehetőséggel, sikerült is elhelyezkedniük. Lentiben mintegy 100 főt érint a leépítés. Tegnap az önkormányzati ülésen is téma volt a gyáregység bezárása. Ezzel kapcsolatban Horváth László polgármester elmondta: a cég fontos szerepet töltött be a város életében, az ott dolgozók magasan képzett szakemberek.

Az önkormányzat és a kormányzat is segítette korábban munkahelymegtartó támogatással a vállalatot. Mint mondta: a cég egyik volt vezetője szerint most nem a kevés megrendelés miatt vonulnak ki innen, hanem azért, mert nem tudnak versenyezni a boszniai termelési költségszinttel. - Tárgyaltunk a tulajdonos képviselőjével arról, hogy miben tudna az önkormányzat segíteni - mondta a polgármester -, de az általunk felkínált támogatásra nem tartanak igényt, a döntés végleges.

Azt is hozzátette: a környéken és a határon túl vannak üzemek, amelyek fel tudnak venni a dolgozókat, de az önkormányzat segíti azokat is, akik az átképzésben látják az utat. A cél ugyanakkor az, hogy a termelés újraindulhasson Lentiben, mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!