Hírek

2017.08.16. 12:28

Októberre újra szép lesz - A Deák tér rekonstrukcióját megelőzte a szoborkompozíció felújítása

NAGYKANIZSA Saját forrásból újíttatja fel a város önkormányzata Németh János szobrászművész Széchenyi téren álló kerámia domborművét.

Szabó Zsófia

A köztéri alkotás 1980 óta áll a HSMK tőszomszédságában lévő parkban. A Németh János megyeszékhelyi alkotó által készített dombormű azonban az elmúlt évtizedek során nem volt felújítva. A kerámiafelületből részek hiányoznak, a felületét több helyütt falfirkák csúfítják, emellett a műkő kereten nyomot hagyott az idő, de kárt tettek benne illetéktelen kezek is.

Ezért döntött úgy a városvezetés, hogy saját költségvetésből hozatja rendbe a szobrot, ahogy tették azt az év során több köztéri és szakrális alkotás, emlékmű esetében.

Tóth Nándor alpolgármester előrebocsátotta: a Zöld Város projekt keretében a Széchenyi tér és annak környéke is megújul, ám e projekt nem foglalta magába az említett szoborkompozíció felújítását.

Győri Gábor, a kivitelező cég munkatársa letisztítja a dombormű felületét. Amint megszárad, nekiláthatnak a renoválásnak - Fotó: Szakony Attila

– Ezért úgy döntöttünk, mielőtt a tér rekonstrukciója elkezdődik, felújíttatjuk az alkotást – jelezte Tóth Nándor. – Ezt követően többször egyeztettünk Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművésszel, aki szintén úgy vélekedett: ráfér a rendbetétel a domborműre. A munkálatok közel egymillió-kilencszázezer forintba kerülnek – összegezte a városvezető.

A felújítást egy helyi vállalkozás végzi, melynek vezetője, Kuzma Róbert elmondta: a renoválás során a dombormű mindkét oldalán lévő festékfoltokat eltávolítják, egyúttal letisztítják a felületet. A kerámián lévő lyukakat, hiányzó részeket pótolják, illetve magát a domborművet körbefogó műkőkeretet és padot szintén tatarozzák. A kiálló acélbeton-darabokat rozsdátlanítják, a hajszálrepedéseket pedig speciális anyaggal tömítik. Végül, a felületkezelés során impregnálják a felületet: vízlepergető réteget kap a dombormű. A rendbetételt a múlt héten kezdték meg. A tervek szerint kora ősszel, októberre el is készülnek vele a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!