Hírek

2017.03.30. 15:22

A szülők segítségét kérik a piaristák a gyermeküdülő felújításához

Balatonberényi ifjúsági üdülőjének felújításához kér segítséget a Nagykanizsai Piarista Iskola. Az üdülőben éves szinten 200 gyermek nyaralhat, teljesen ingyen.

Horváth-Balogh Attila

Mint azt Nyeste Pál, a Nagykanizsai Piarista Iskola igazgatója elöljáróban elmondta: habár az üdülő a piarista tartományfőnökség tulajdonában van, az objektum kezelője pár év kihagyás után ismét az oktatási intézmény lett.

Nyeste Pál igazgató atya optimista és bizakodó

– A kilencvenes évek végén került hozzánk az említett balatonberényi telek egy testvérpár felajánlásából, akik a piarista iskolának ajándékozták a területet – bocsátotta előre Nyeste Pál. – Az akkori tanulók szüleinek és az iskola jótevőinek erőfeszítéséből épült fel az ingatlanra két faház, melyek között vizesblokk is készült. Az üdülőt leginkább az alsós diákjaink élvezhették nyaranta, de nem csak mi használtuk, hanem a Nagykanizsai Nagycsaládosok Egyesülete is, így, együtt a miénk volt ez az üdülő. Három-négy évvel ezelőtt elég rossz állapotba került a ház tetőzete, de nem volt 3 millió forintunk a felújításra. Emiatt került az üdülő a piarista tartományfőnökség fenntartásába azzal, hogy majd ők elvégzik a felújítást. Ráadásul a tartományfőnökség Balatonberényben egy másik ingatlant is vásárolt, s úgy gondolta mindenki, legyen egy kezelésben a két objektum. A másikon számos fejlesztést hajtottak végre, majd azt mondták, hogy a mi üdülőnkre már nincs is szükség – mi, kanizsai piaristák viszont érzelmileg kötődtünk ahhoz az üdülőhöz, s nem adtuk el, inkább visszakértük.

Jelezte, nyilván, a tető állapota azóta tovább romlott, s most már lapozásra és az épületek belső felújítására is szükség van, továbbá újra be kell rendezni az épületet, mert a berendezések az elmúlt néhány évben eltűntek. Tudják is, hogy hol vannak ezek a dolgok, de egyrészt ma már nehéz és bonyodalmas lenne a visszaszerzésük, másrészt a kilencvenes évek vége óta eltelt 20 év és ez idő alatt az ingóságok is amortizálódtak. Mindehhez a munkához kéri a Nagykanizsai Piarista Iskola most a szülők és az iskola törekvéseivel, illetve a piarista értékrenddel rokonszenvező vállalkozók, gazdasági szereplők segítségét. Nem csak pénzbeni támogatásra gondolnak, hanem kétkezi munkára is. Sőt, ha lehet, minél több önkéntes munkával szeretnék elvégezni a felújítást.

Mára eléggé leamortizálódott az ifjúsági üdülő épülete, van rajta tennivaló bőven

– Azért is nagy szükség van erre az üdülőre, mert a mi diákjaink egy része szegény sorsú és nem biztos, hogy a tartományfőnökség üdülőjében minden piarista diák számára azonos összegű napidíjat ki tudnák fizetni. Még akkor sem, ha az a balatoni árakhoz viszonyítva alacsony is. Mi, az iskola viszont semmiféle támogatást nem kérünk a szülőktől a táborok idejére, csupán az étkeztetést kell fizetni. Ezért is vettük vissza az üdülőt és döntöttünk a felújításáról – tette hozzá Nyeste Pál. – Fontos lenne, ha megvalósíthatnánk az álmunk, hiszen a diákjaink egy jelentős részének valóban nem adatik meg, hogy piaci alapon működő üdülőben élvezhessék a nyarat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!