Hírek

2016.10.28. 15:32

Nagykanizsán még őrzik a híres hadvezér emlékét

Nagykanizsa – Gyermekrajzokkal és Kanizsa néhai várából származó, többméteres cölöppel gazdagított emlékhelyet alakítottak ki a Zrínyi Miklós Általános Iskolában, a néhai hadvezér emlékére.

Szabó Zsófia

– Az emlékhely nem csak a múltat jelképezi, azt is, hogy Zrínyi Miklós szellemisége példaként szolgál a napjainkban is, a jövő nemzedék és mindannyiunk számára – ezt mondta az avatóünnepségen Faller Zoltán, az iskola igazgatója, aki felidézte: a rendhagyó emléksarok kialakításának alapötlete a kanizsai Thúry Vitézlő Oskola felajánlásának köszönhető. A hagyományápoló közösség ugyanis egy négyszáz éves tölgyfaoszlopot ajándékozott az iskolának, az oszlop a törökök ellen egykor meghatározó szerepű kanizsai vár kapuját alkotta.

Szlávec Gréta (balról), Gerencsér Réka és Kovács Nina több napig dolgozott Kanizsa várának mini makettjén. A lányokat nagyon megdicsérte a szép munkáért Vörös András (hátul) és Faller Zoltán Szerző: Szabó Zsófia

– A mai gyerekek sajnos keveset tudnak a dicső hadvezérekről, így Zrínyi Miklósról is – erről  Vörös András beszélt az ünnepségen. A Thúry Vitézlő Oskola vezetője kitért arra, többek közt azért ajándékozták a Zrínyi-iskola diákjainak a cölöpöt, hogy emlékeztessék őket a történelem nagyjaira. Emellett azokról az időkről is beszélt a nebulóknak, amikor a törökök több száz esztendővel ezelőtt lerombolták a várakat, köztük Kanizsáét, ahol egykor Zrínyi Miklós is járt.

A valamikori erődítményt az iskola tanulói is megörökítették rajzokon és maketteken, melyek immár az újonnan kialakított emlékhelyet szépítik.

Az intézmény ugyanis nemrégiben képzőművészeti pályázatot hirdetett a diákok körében, „Milyen lehetett Kanizsa vára?” címmel. A feladat megmozgatta az iskola apraját-nagyját: a gyereksereg több makettet, számtalan rajzot készített a várról. Voltak olyan csapatok, köztük a negyedik osztály cserfes hölgykoszorúja, amelynek tagjai  nem szokványos módon ábrázolták a várat. Kovács Nina, Gerencsér Réka és Szlávec Gréta gyurmából formázták meg a falakat és bokorszárakból a kerítést.

– A vár körüli fák fenyőfatobozból, a bástyák teteje műanyag cserépből készült – mutatták a lányok büszkén a kis makettet. Egyúttal megsúgták: kaptak némi szülői segítséget is az „építkezéshez”.

Az iskola nem csak a lányokat, hanem a képzőművészeti pályázaton részt vett többi csapatot is megjutalmazta ügyes, igényes munkájáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!