Napfogyatkozás - Égi tünemény felvilágosult társasággal

2015. március 20., 17:18 szerző: Varga Andor
komment
A csillagászat tudományának művelői már az ókori Egyiptomban tudták, hogy mi a napfogyatkozás – más kérdés, hogy a széles tömegek előtt nem bontották ki ezzel kapcsolatban az igazság minden részletét. Inkább saját céljaikra használták a jelenséget: az akkori kommunikáció szerint a gonosz borította sötétbe az eget, de aztán a fáraó győzedelmeskedett felette.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A mai, modern embert már nem lehet ilyesmivel „etetni" – gondolnánk, bár találtam hazai hírportált, mely így vezette fel a pénteki látványosságot: „Idáig titkolták a pánik elkerülése miatt: márciusban soha nem látott kiterjedésű napfogyatkozás sötétíti el Európát". Igaz, nem fejtette ki a szerző, miért tört volna ki a pánik, amit így bölcsen sikerült elkerülni.

A teskándi Csukás általános iskolában viszont pénteken csupa felvilágosult felnőtt és gyerek gyűlt össze napfogyatkozást nézni. Pánik tehát nem volt Teskándon, „csak" erős érdeklődés, amit az iskolaigazgató, Bánfalvi Péter amatőrcsillagász kollégái közreműködésével elégített ki. Az iskola udvarán távcsövek garmadája hozta földközelbe a látványt, illetve garantálta a biztonságos Napba nézést. Az érdeklődők átélhették azt az élményt is, ahogy a fogyatkozás csúcspontjához közeledve érezhetően lehűlt a levegő, többen még a kabátot is kénytelenek voltak újra felvenni.

 

Aki pedig pénteken lemaradt róla, magyar földről legközelebb 2022-ben láthat részleges fogyatkozást.

Napfogyatkozás nincs minden nap, legalábbis ha az ember a földgolyó egy adott pontján várja a tüneményt. Egy internetes adatbázis szerint Európából a 21. században 10 teljes, illetve gyűrűs (ez esetben a napkorong látszólagos mérete nagyobb a Holdénál) napfogyatkozás látható, melyek közül tegnap a második zajlott le. Napfogyatkozás tehát ritkábban van, mint karácsony, de ritkább a futball-vb-nél is, meg kell becsülni. Különösen a teljes fogyatkozásokat: az én életemben, 1999-ben már volt egy, a következő, hazánkból is láthatót (2083) viszont nem érem meg. A gyerekeim talán: 76, illetve 73 évesek lesznek akkor.

Részleges napfogyatkozás - fotók

Napfogyatkozás Nagykanizsán - Galéria

Varga Andor

2015. március 20., 17:18 szerző: Varga Andor

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...