Hírek

2016.12.04. 10:20

Ne a polcnak vegyünk játékot! – A "hasznos" eszközöket nem unják meg a gyerekek

Nagykanizsa – Az ünnepek közeledtével szinte dugig vannak játékkal a boltok.

Szabó Zsófia

Nem véletlenül. Ugyanis, ha ezzel lepjük meg a család legkisebbjeit, annak minden bizonnyal örülni fognak. Azonban fontos, hogy tudatosan válasszuk ki számukra a temérdek kínálatból a legmegfelelőbbet. Nem biztos, a legdrágább a legjobb. Okosnak, kreatívnak kell lennie az ajándékozónak és természetesen a játéknak is.

Ugyan másfajta játéknak örül egy óvodás és egy kisiskolás lurkó, abban mégis megegyezik e két korosztály: játszani jó, játszani kell, játszani bármivel lehet. Így „térképezik” fel a világot is.

- A gyermekek fantáziája határtalan – mondta Sipos Edit gyermekpszichológus. – A hétköznapi eszközökben, tárgyakban is megtalálják a lehetőséget a játékra, mivel bármiről el tudnak képzelni bármit – tette hozzá a szakember. – Régen, amikor még nem volt ilyen széles tárháza a játékszereknek, egy kukoricacsutka is lehetett baba.

Idővel a játékra piac épült, ami magával hozta a (csutkánál) tartósabb, időtállóbb játékokat, vele együtt a csillivilli, trendi eszközöket.

Schné Mihály (balról) , Zsiga Milán és az újudvari Móra Ferenc Óvoda többi aprósága nagyon szereti a kreatív játékokat. Órákig képesek babrálni őket Fotó: Szabó Zsófia

- Önmagában ezzel nincs is probléma – bocsájtotta előre a gyermekpszichológus. – Mint említettem, játszani bármivel tudnak a gyermekek. Azonban a nagyon szép, a „csak nézni lehet”, drága játékok kis idő elteltével nem fogják érdekelni őket. Ellentétben a kreatív, különbözőképpen hasznosítható játékokkal, amik kézzel foghatóak, melyeket akár szétszedhetnek, alakítgathatnak, formálhatnak – összegezte.

A jól megválasztott játék közben, a kreativitásukon és a fantáziájukon túl, az értelmi- és az érzelmi képességük is fejlődik.  Ehhez Dani Noémi tanító, gyógypedagógus szerint nincs szükségük a kicsiknek ezerféle játékra, mert nem tudják mind kihasználni, megismerni.

– Egy jó játékszer azonban felkelti, felcsigázza a gyerekek érdeklődését – állította a pedagógus, aki egy óvodáskorú kisfiú édesanyjaként is szem előtt tartja mindezt.  – S mivel mi, szülők vásároljuk meg nekik, az ízlésük, igényük alapján a játékot, figyelnünk kell arra, hogy olyat válasszunk, amivel napok, hónapok múlva is tudnak kreatívan játszani –állította Dani Noémi.

Nem kell rendkívüli, hatalmas játékeszközökre gondolni. Olyanokra sem, amiket a reklámok tálalnak: ezek szépek, tetszetősek ugyan, ám gyakorlatilag haszontalanok. Mert a gyerek „készen” kapja, nem tudja babrálni, alakítgatni, s így nem fejlődik kellőképpen a fantáziája sem.

Domina Erika, az újudvari Móra Ferenc Óvoda vezetőjeként és anyaként azokat a játékokat tartja hasznosnak, sokoldalúnak, amit a gyerekek maguk készítenek. A „régi idők” játékeszközeiben is rengeteg lehetőséget lát – a legkisebb generáció „szemével”.

- A kocka-, a kártya-, az építőjátékok, a kirakók nagy sikert aratnak az apróságok körében – fogalmazott Domina Erika. -  A zenés játékok, a kicsi hangszerek szintén, de a ceruzának, a színezőnek, a gyurmának is minden gyermek örül. Nem nagy dolgok, de nagyon hasznosak. Ugyanis számos képességüket fejlesztik – jegyezte meg az óvodapedagógus. – A könyv szintén lehet okos „játék” az ovisok számára – folytatta. – Nem kell tudniuk ehhez olvasni sem. Elég, ha ismerkednek a szépen illusztrált könyvekkel, morzsolgatják, lapozzák őket. Különösen, ha a szülőkkel közös „programról” van szó – akár a napi meseolvasás közben, de a társasjátékok is összehoznak több generációt. A kicsik számára ugyanis a szórakozás közös élménye olyannyira fontos, mint az önálló játékidő, a saját kis világukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!