Negyed százada szentelték fel - A pap igazi feladata, hogy bemutatja a szentmisét és a gyónáskor feloldoz

Lendvai Zoltán János 25 éve áll az Úr Jézus szolgálatában, ezüstmiséjén Gáborjánházán mintegy 400-an voltak jelen, és Rédicsen is szép számban gyűltek össze.

- Egy új-, ezüst- vagy aranymisés áldásért, azt mondják, érdemes egy csizmatalpat is elkoptatni. Az áldást mindig Isten adja a papokon keresztül. Ilyen alkalmakkor az Úristen áldása még inkább kiterjed azokra, akik szeretettel ünnepelnek - mondta Lendvai Zoltán atya. - Jó volt látni, hogy ha nem is csizmatalpat, de az autógumikat elkoptatták a hívek. Érkeztek a Felvidékről, Délvidékről, Szlovéniából, Erdélyből, Zalaegerszegről, Győrből, Komlóról, Körmendről, Szombathelyről, és a rédicsi plébániához tartozó településekről is, akiknek szívből köszönöm, hogy ilyen széppé tették az ünnepet, hiszen takarítottak, díszítettek, sütöttek, főztek, szorgoskodtak, hogy díszes templomok várják a vendégeket, illetve köszönöm a sok ajándékot és jókívánságot is. Az újmisés jelmondatom 25 évvel ezelőtt az volt: Mondom néktek, Isten a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak! - ezzel azt akartam kifejezni, hogy rajtam is sokat alakított Jézus szeretete, és bízom abban, hogy tovább alakít. A mostani jelmondat: Ne félj, csak higgy! egy nehéz helyzetből származik, mikor az édesapa gyógyíthatatlan beteg lánya miatt elmegy Jézushoz, közben jelentik, hogy a lány meghalt. Akkor mondja neki Jézus ezt a mondatot, majd elmegy és feltámasztja a gyermeket. A 25 év alatt egyre jobban látom, mennyi jogos félelem van a világban. Ezzel a mondattal szeretnék mindenkihez szólni, hogy ne dermesszen le senkit az aggódás, hanem nagy hittel kapaszkodjanak Jézus kezébe. Aki Istenben bízik, nem csalatkozik. Ez van most a szívemben. A négy evangéliumban 365-ször szerepel a Ne félj! Ne féljetek! mondat, az év minden napjára jut egy.

Lendvai Zoltán János plébános a rédicsi templomban is tartott misét pappá szentelése 25. évfordulóján. Fotó: Goór Lívia

A plébánost a 25 év alatt több próbatétel elé állította az élet, de elhatározása nem ingott meg.

- 51 évesen az első félidőn vagyok túl, sok munka és küzdelem belefért. Mikor elindultam, bennem volt, hogy ez nem olyan, mint a többi hivatás, ha itt elbukik az ember, az egész élete tönkremegy. Ez a hivatás sokkal szebb, mint amit vártam. Az elején azon gondolkodtam, lesz-e erőm, hogy ezen az úton kitartsak, de megnyugtatott az Indulj el, én veled leszek! gondolat. Ez azóta visszhangzik szívemben. A segítséget pedig a hívő embereken át kapom. A pap igazi feladata, hogy bemutatja a szentmisét és a gyónáskor feloldoz a bűnök alól. Miután felszenteltek, azzal kezdtem a miséket, hogy mennyi ideje tehetem már ezt. Idén 25 éve, hogy pappá szenteltek, azóta misézhetek, gyóntathatok, Jézus az én szavamra eljön közénk a szentmisén. Ez teszi a papot pappá. Ha nem lesznek papok, rádöbbennek majd az emberek a hiányukra.

Lendvai Zoltánt sokan a gördeszkás papként ismerik.

- Ez is a Jó Isten ajándéka. Az idősebb korosztály is emlékezik arra, hogy a káplán együtt focizott velük, reverendában. Én is hordom a reverendát ünnepekkor. Ilyen alkalommal készült az első gördeszkás videó is. Egyébként több gördeszkás pap is van a világon, egyik Ausztráliában él, szeretném vele felvenni a kapcsolatot. Mi sem lehetünk állandóan komolyak, kell lazítani, különben felőrlődünk. Ebben példaképem II. János Pál pápa, aki az aktív pihenés híve volt.

A plébános érdeklődik a rovásírás iránt is, az ezüstmise emlékére készült szentképeken is feltűnnek a betűk.

- A szívemben van a rovás, ősi jelrendszerünket már gyerekként szerettem volna megtanulni, de nem volt rá lehetőség. Két éve meghívtak a torontói magyarok, és egy tanárral utaztam, akinek szintén szívügye a rovásírás. Útközben mutatott egy könyvet, elmondta, mihez kössem a jeleket, így gyorsan megtanultam a betűket és azóta naponta foglalkozom ezzel. Azért írtam az ősi jelrendszerrel a szentképet, hogy az ősök előtt tisztelegjek, nincs politikai oka.

És mi a cél a következő 25 évben, az aranymiséig?

- Az idősebb papok azt mondják, 50 fölött örüljünk annak, ha tudjuk tartani az addigi szintet néhány évig. Arra törekszem, hogy tegyem továbbra is a munkám napról napra, nagy-nagy szeretettel és mosolyogva.