Hírek

2016.09.22. 13:17

Nem állt meg a stoptáblánál, elgázolta a gyalogost

Zalaegerszeg – Egy év, de végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett fogház szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a kamionsofőrt, aki két évvel ezelőtt gyalogost gázolt halálra a Berzsenyi utcában.

Arany Gábor

A férfit a bíróság előzetesen mentesítette a büntetett előélettel járó hátrányok alól. Az egerszegi járásbíróságon Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin bíró csütörtökön kihirdetett ítéletében megállapította U. Márton felelősségét és a felfüggesztett szabadságvesztés mellett 205 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte, valamint két évre eltiltotta a járművezetéstől, ami lényegében napokon belül lejár, mert a halálos baleset 2014. szeptember 26-án reggel nyolc órakor történt. A 34 éves budapesti férfi többször járt azon az útvonalon kamionjával, ismerős volt a kereszteződés is. A Báthory utcából fordult ki jobbra a Tesco felé és közben elgázolta a Berzsenyi utcán átkelni szándékozó 63 éves asszonyt. A járműszerelvény több tíz méteren át vonszolta a gyalogost, amire a sofőr végül észlelte a balesetet és a közeli irodaház előtt megállt.

Az eljárásban U. Márton nem ismerte el felelősségét és az utolsó előtti, februárban megtartott tárgyalási napig a bíróság előtt nem is tett vallomást. Akkor azt mondta, nem tartja magát felelősnek, de nagyon sajnálja, ami történt, és nem tudja, hogyan ütötte el az asszonyt, mert nem látta.

A baleset napján a rendőröknek arról beszélt, hogy a  kereszteződéshez érve lassított, kinézett jobbra-balra, hogy felmérje, szabad-e mindkét sáv, mert a kikanyarodásakor át kell mennie a szembejövők oldalára is, másként nem lehet a nagyméretű szerelvénnyel a manővert végrehajtani. Mivel a neki balról érkező teherautó vezetője jelezte, hogy kiengedi, ezért megállás nélkül, lassan – a tachográf szerint 16 km/órát meg nem haladó tempóban –  folytatta a manővert. Ekkor tompa puffanást hallott, de azt gondolta, a rakománytól jött a hang és csak akkor állt meg, amikor jelezték neki, baleset történt. Elismerte, hogy hibázott, mert nem állt meg a stoptáblánál, de a tragédiáért nem tartotta magát felelősnek, mert véleménye szerint a gyalogos abban a térben mozgott amit ő nem láthatott be.

Az megállapított tény, a gyalogos magatartása is közrehatott a baleset bekövetkeztében, mert ő is szabályt sértett. Az asszony  parkerdő felőli oldalára akart átkelni a Báthory utcai kereszteződés közelében, de nem a legrövidebb úton, hanem átlósan, és éppen amikor a kamion kifordult. A szakértő kimondta: az úttestre lépve 6,9 másodpercig ment a baleset bekövetkeztéig az asszony, akit a sofőr nem látott, mert 2,8 másodpercig nem nézett abba az irányba, így kamion a jobb elejével elütötte a gyalogost.

A védelem szerint a baleset elháríthatatlan volt a gyalogos magatartása miatt, mert a holttérbe lépett be. Az újabb szakértői vélemény azonban megállapította, ha a sofőr kellő körültekintéssel jár el, és a stopvonalnál megáll, majd pedig a kihajtás előtt is még egyszer, mert nem látható be a kereszteződés stopvonaltól, akkor ez a plusz idő (3,3-3,7 másodperc) elegendő lett volna arra, hogy a gyalogos átérjen a túloldalra, és a baleset nem következik be.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész tudomásul vette a döntést,  vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!