Nem hagyják magára a fedél nélkül élő embereket

Legutóbb karácsonykor írtunk arról, hogy egy baráti társaság főtt étellel, tartós élelmiszerekkel kedveskedett a kanizsai, fedél nélkül élő embereknek.

– Sokakhoz eljutott a segítségnyújtás híre – Szécsi Lászlóné Dóra, a baráti kör „motorja". – Létrehoztunk a közösségi oldalon egy csoportot is, melybe mindazok jelentkezését vártuk,akik, ha apró szívességgel is, de tenni szeretnének a hajléktalanokért. Rengetegen jelezték, segítenének – tette hozzá.

A kis társaság ma már közel kétszáz tagot számlál. Nem csak a dél-zalai város, még távolabbi települések lakói is aktívan kiveszik részüket a segítségnyújtásból. Volt, aki ruhákat ajánlott fel, olyanok is szép számmal, akik anyagi támogatást, ennivalót. Egy helyi étteremtulajdonos és kollégái abban segítenek, hogy vasárnaponként főznek a hajléktalanoknak. A tegnapi gulyás a vendéglátó-egység ajándéka volt. Míg a jövőben a „belevalót"  a civilek adják. Akik, emellett, tartós élelmiszereket is vásárolnak abból a nem csekély összegből, amit közösen gyűjtöttek.

A segítők népes táborából Nagy Zsófia (balról), Nagy Károlyné, Kiss Eszter Krisztina és Orbán-Schwarcz Zsuzsa tálalta a levest és hozzá a kenyeret a hajléktalan embereknek Fotó: A szerző

– Tudjuk, milyen jólesik nekik a házi koszt – jegyezte meg Szécsiné Dóra. – Hétköznapokon a Magyar Vöröskereszt gondoskodik ennivalóval az otthon lakóiról, szombaton az adventista egyház, mi pedig vasárnaponként.

– Nem sokat tehetünk értük, amit viszont mégis, azt szívünk szeretetével adjuk – mondta az ételosztáskor Orbán-Schwarcz Zsuzsa és Kiss Eszter Krisztina.

– A tizenéves lányomat, Zsófit is magammal hoztam – kapcsolódott a beszélgetésbe Nagy Károlyné. – Vegye ki ő is a részét a segítségnyújtásból – így az édesanya.

Eközben szorgalmasan járt a keze, mivel több, mint harminc rászoruló várta éhesen, hogy felszolgálják nekik az ebédet. Szinte mindegyikük sorba állt repetáért, az üstnyi gulyás tíz perc alatt elfogyott.

– Nem emlékszem, mikor ettem ilyen jót utoljára – így az egyik középkorú hajléktalan férfi, István.

– Lassan eszem, hogy sokáig a számban maradjon az étel íze – jegyezte meg nevetve egy másik, idősebb.

A csoport a következő hétvégén ismét ellátogat a hajléktalanszállóra. A főtt ételen kívül meleg ruhákat, takarókat is visznek az ott élőknek.